Karácsony üldözi az autósokat

2023. augusztus 11. 06:20

Ebben a világban a fehér ember bűnös, elnyomó, örüljön, ha nem vetik börtönbe.

2023. augusztus 11. 06:20
Apáti Bence
Magyar Nemzet

„Autómentes marad a Lánchíd a felújítás után, ez már teljesen bizonyos. Mint ismert, elsöprő eredmény született Karácsony Gergely első nagy szavazásán. A jogosultak kilenc százaléka döntött úgy, hogy részt vesz a budapesti lakógyűlésnek elnevezett bohóckodáson, ami rettenetesen kevés ember, tekintve, hogy a főpolgármester úr stábja úgy döntött, megint a fiatalok fogják megmenteni a haza becsületét; 14 évesen is válaszolni lehetett a még a dollármédia szerint is demagógra és irányítottra sikerült kérdésekre.

Nemzetközi trend ez; mint minden baromság, ez is Nyugaton kezdődött; a szavazóikat elvesztő balosok, liberálisok egyre gyakrabban fordulnak a gyerekek felé. Amiben van logika: egyrészt a fiatalok között nagyítóval is nehezen találhatunk konzervatívokat, másrészt a libsi, LMBTQ, kommunista és szélsőséges zöldpropaganda káros hatásainak ők vannak a leginkább kitéve.

Ehhez elég csak megnézni a streamingszolgáltatók filmjeit és sorozatait. Ha így teszünk, egyértelműen láthatjuk majd, hogy az alkotásokban a történet sokszor másodlagos, hiszen az úgynevezett liberális értékek hirdetése az első számú cél. Újabban pedig a (sötét)zöld propagandáé is. Egy számunkra teljesen idegen világ bontakozik ki előttünk, ha előfizetünk a Netflix, a Disney, vagy az Apple szolgáltatásaira.

A művekben a sokszínűség, progresszió, az elfogadás, az LMBTQ-ügyek melletti kiállás és persze a rasszizmus elleni harc jelenik meg. Ebben a világban a fehér ember bűnös, elnyomó, örüljön, ha nem vetik börtönbe.

A szereplők között minden esetben találunk néhány homoszexuális, biszexuális vagy leszbikus karaktert, de az elmúlt időben a magukat nőnek képzelő férfiak, illetve önmagukat férfinak képzelő nők is megjelentek. A karakterek minden esetben végtelenül kedvesek, viccesek és szimpatikusak. Könnyed eleganciával kezelik az élet által eléjük gördített akadályokat, minden problémát megoldanak, és ha szerepelnek is amolyan konzervatív figurák is egy-egy alkotásban, mind­össze annyi a forgatókönyvírók által rájuk osztott feladatuk, hogy komoly jellemfejlődésen menve keresztül rájöjjenek, hogy eddig rosszul gondolkodtak a világról, előítéletesek, gonoszak voltak, persze csak addig, amíg meg nem ismerték az aktuális humoros, okos, és kedves LMBTQ-karaktert, végül hamut szórva a fejükre megváltozzanak, és megtagadják régi önmagukat.”

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. augusztus 11. 12:03
A liberalizmus elszakadt a létrehozójától a keresztény kultúrától. Megújulásra képtelenné vált, önmagát ismétli, kiüresedett. A nyílt társadalom, mint társadalomfilozófiai elképzelés az 1960-as évek végére megbukott. A nyílt társadalom utópiája egy anakronizmus. Ha egy utópia megvalósul, az mindig totalitarizmushoz vezet. A konzervatív gondolat szerves fejlődés eredménye és megtartotta kapcsolatát a kultúrával és a kultusszal. A konzervatív gondolat jelenti a fejlődést, a kultúrát és a jövőt. Jobboldali és konzervatív mindaz, amivel szemben a baloldal létrejött. Egy ellen-mozgalom szükségképpen foglya marad annak, ami ellen támad! Tkp. baloldalon nem kultúra, hanem kultúra ellenesség van! A kultúra eredendően jobboldali és konzervatív! Baloldalon csak ideológiák vannak!
fideath-7
2023. augusztus 11. 10:03
Koppenhágában meg már koncentrációs táborba zárták az autósokat. Amszterdamban meg az autósok mennek egyből gázkamrába. Tökéletesen mindent elmond a balkáni proli suttyókról hogy amíg a teljes Nyugat-Európában egymást túllicitálva tiltják ki az autósokat a belvárosból és építik a biciklis infrastruktúrát, addig itt a mély Balkánon epét okádik a sok proli ha valahova csinálnak pár száz méter bicikliutat. Ezért vagyunk egy ekkora csöves, proli ország. A proli mentalitás miatt.
ügyvéd
2023. augusztus 11. 09:54
Amikor a körútra érek, egy perc után elkezdek hangosan káromkodni! 3 autó is dugót csinál ennek a b.zinak a bicklisávjai miatt, amit nyáron is, a körút szinte teljes hosszán, 10 alatti biciklis használ, amiből 5 futár általában! SZÁMOLOM! A menetidő a duplája, a környezetszennyezés a háromszorosa, ( az állandó gyorsítás fékezés miatt) a biciklisávok előtti. Karácsony szarjon sünt, meg aki rá szavaz jövőre az is!
balbako_
2023. augusztus 11. 09:10
Karácsony semmit sem csinál, ő Gyurcsány kesztyűbábja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!