Összefogott a HaHa és a Koppány Csoport

2013. augusztus 14. 10:36

„Ami külön-külön nem sikerült, az együtt jobban sikerül” – a Hírháttér kiderítette: összefogott a szabadságért a HaHa, az Occupy és a Koppány Csoport.

2013. augusztus 14. 10:36

Molnár F. Árpád Hírháttér nevű portáljának videójából kiderül, hogy összefogott a Hallgatói Hálózat, az Occupy, a Nem adom a házamat, a Független Magyarok Pártja és a Koppány Csoport. Birtalan Gergő, a HaHa egyik vezéralakja azzal indokolta az első, közös rendezvényük megszervezését, hogy így megtalálhatják a közös hangot azok, akiknek korábban nem sikerült. „Tudjanak egymással beszélni, megtalálják a közös problémáikat és felismerjék, hogy szükség van arra, hogy együtt küzdjenek a közös célokért” – mondta Birtalan. A folytatásban azt tervezik, hogy elmennek egymás rendezvényeire, közelítik a gondolataikat, és Birtalan azt is reméli, hogy sokan fognak csatlakozni az ügyeikhez.

Gárdonyi T. Dániel, a nemzetközi Occupy mozgalom magyarországi ágának aktivistája szerint a rendezvény célja az volt, hogy a média által összeugrasztott embereket összeismertessék. „Mindenki ember, és mindenki ebben az országban él, (…) ugyanúgy sújtja őket is az itteni kaki, ami kialakult ebben a rendszerben” – mondta Gárdonyi T. Hozzátette: a távolabbi cél, hogy a különböző nézetű emberek együttműködve tegyenek a rendszer ellen, amelyben nem szeretnek élni.

A Koppány Csoport alelnöke, Koczkáné Zsuzsa is megerősítette, a cél az volt, hogy „mindenféle fajta ember – nemre, fajra, hovatartozásra tekintet nélkül – összejöjjön és elmondja, hogy mi a jelenlegi rendszerrel a problémája és hogyan látja, és miben látja a megoldást”. Elmondása szerint a sok különböző nézet ellenére kialakultak közös célok, amelyek mentén folytatódhat az együttműködés.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tajgetosz
2013. augusztus 15. 20:30
kétségtelen tény, hogy erre a nyílt terepre csak ritkán vetődik a sunyi féreg fajtád, a facebookon is már szarrá aláztam az eglsz csoportot, és Molnár F. Árpád is többször felmosta veletek a padlót és porig alázta az egész nevetséges szar hekkerbandát, persze a saját szaros fórumotokon, ahol folyamatosan zaklatást követtek el, ott megtehetitek, hogy önkényesen kimoderáltok, de a valóságban államilag védett és névtelen gyáva senki szarok maradtok ! tudom hogy ez rendkivül bántó számdra, hogy munkanélküliként rendezett a magánéletem és az anyagi helyezetem is, nem mintha a magadfajta akasztanivaló primitiv trollféregnek ehhez bármik köze is lenne. na emigrálj anyádba kvázi vejmelka!
tajgetosz
2013. augusztus 15. 20:16
holnap éjfélkor legyél a Hősök terén, gyakorlóban leszek
feketemacska
2013. augusztus 15. 12:15
Folyik az elégedetlen magyarok begyűjtése rendületlenül.Minden akció fontos,most felülről lefelé megy,valamennyi kocsmát meg kell környékezni,ahol a szelid magyarok kibeszélik magukat.Fogjunk össze már.Vissza kell kerülnünk a hatalomba.Józsi bá fogjon már össze a Pistával.hogy jobb dolguk legyen jövőre.Majd meg lesz a vezér is időben,jelt adunk.és dől a lóvé.Kérünk pár ezer aktivistát,akik szívesen kötnek egyességet az elégedetlenekkel.minden ember számít.
székely
2013. augusztus 15. 11:59
Majd a Civil Összeférhetetlenség Fórum savas emberi szétveri őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!