Rákapott a köztévé a Mandiner tejárat firtató kérdésére

2017. március 09. 08:55

Az M1-nek annyira tetszhetett a Mandiner Fekete-Győr Andrással készített interjúja, hogy a tej árát tudakoló kérdést berakta egy riportba, ahol Soros-kapcsolattal vádolja a szintén momentumos Hajnal Miklóst.

2017. március 09. 08:55

A köztévé hírcsatornájának híradója szerda este a Mandiner által kikarikírozott, az Origo által feltárni vélt Hajnal Miklós-féle mára megszűnt startup ügyeivel foglalkozott. Az M1 ebben külön kitért arra, hogy Hajnal dolgozott segédkutatóként a Soros György által alapított budapesti Közép-Európai Egyetemen, egy szintén a dollármillárdoshoz köthető berlini intézetnél pedig gyakornok volt.

Hajnal a köztévének válaszul a hvg.hu cikkét küldte, amelyben közli: 

„Elsősorban a weboldal fejlesztésére és marketingre (videókra, hirdetésekre) költöttük el a pénzt. A honlap azért nem érhető el 3 évvel az alapítás után, mert megbukott a startup üzleti terve, ami egyébként elég gyakori – nem lesz mindenkiből Facebook, nem volt elég felhasználó és bevétel, lehúztuk a rolót. Technikai részlet: a domain be volt állítva egy DNS-címre, miután a tárhely megszűnt, egy másik oldal került a szerverre, ezt nem vettük észre (mert kb. 2 éve inaktív a cég), és ezért azóta a domain erre a valutaváltó oldalra mutat. De hiába magyarázom: az origós cikk szerzője valószínűleg még életében nem látott startupot.”

A köztévé híradója a Momentum politikusa kapcsán szóba hozta lapunk Fekete-Győr Andrással, a Momentum Mozgalom vezetőjével készült interjúját is, melyből mindössze két dolgot emelt ki: hogy Fekete-Győr nem tudott felsorolni vidéki napilapokat, valamint hogy arra sem tudott válaszolni, mennyibe kerül egy liter tej. A Momentum ellenzéki pártokhoz való viszonya, az atomenergia melletti kiállása, valamint az ügynökaktákról és lusztrációról alkotott véleménye kimaradt a köztévé riportjából.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2017. március 09. 22:17
"A Momentum ellenzéki pártokhoz való viszonya, az atomenergia melletti kiállása, valamint az ügynökaktákról és lusztrációról alkotott véleménye kimaradt a köztévé riportjából." És mi ebben a meglepő egy propaganda TV-ben? Az M1-et már csak azok nézik, akik pont arra kíváncsiak, amit nyújt. Egy zárt kör pörgeti csak magát egy mókuskerékben.
Teknős
2017. március 09. 17:12
"Albert Hirschmann egy rengeteget idézett régi kis könyvében megállapította, hogy egy csoportban háromféle lehetőséged van, ha valami nem tetszik: viselkedhetsz lojálisan, vagyis meghúzhatod magad és eltitkolhatod a véleményed (loyalty). Felléphetsz a véleményed mellett és megpróbálhatsz meggyőzni másokat (voice) – ez a magatartás az, ami összességében elősegíti a fejlődést bármiféle területen. Végül elhagyhatod a csoportot (exit). Egyénileg jobban jársz talán, de a csoport fejlődéséhez ezzel nem járulsz hozzá. Ott maradni a csoportban és küzdeni: a hazaszeretet kevésbé fellengzős definíciója. " Most ez komoly, valakit kitüntetnek ezzel a "feltalálással"? Valakinek EZÉRT megjegyzik a nevét és idézgetik?
TonyKann
2017. március 09. 15:50
Pedig M1 betehette volna ezt a Hacsek és Sajó beszélgetést is. Ez azért a hozzá nem értést és felelőtlenséget jól jelzi. Viaszmadarak ne akarjanak a nap felé repülni. "Mi lesz az atomszeméttel? Eláshatjuk a kertjében? Nincs kertem, de ha lesz, igen. Ezt az ígéretet egy életre megjegyezzük.
noMores
2017. március 09. 13:53
Igazan ocsmany gyomorforgato tokanyarcok csinaljak a kormanyparti mediat, amolyan undorito meztelencsigak. Ez ma a kormanyparti ujsagiras. Ez igen, ez teljesitmeny. Buszke magyar virtus a gerinctelenseg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!