Létrehozta a parlament - ciklusának utolsó napján - azt a bizottságot, mely a két rádió frekvenciájára kiírt ORTT-pályázat elbírálása során felmerült állítólagos pártkötődések és háttéralkuk szerepét vizsgálná.
2010. február 23. 10:29
p
0
0
1
Mentés
Kóka János és Pető Iván indítványozták a javaslatot, melyet végül 323-an támogattak, egy képviselő nemmel szavazott, ketten pedig tartózkodtak a hétfői szavazáson. A vizsgálóbizottság 10 tagú lenne, tagjai közül ötöt az MSZP, hármat a Fidesz, egyet-egyet a KDNP és az SZDSZ delegál.
A bizottság elnökére az ellenzéki, alelnökére a kormánypárti képviselőcsoportok terjesztenek elő javaslatot. A bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig, de legfeljebb a bizottság alakuló ülésétől számított 90 napig tart. A testület működni már nem fog, mert az Országgyűlés nem választja meg tagjait.
A bizottság feladata többek között az olyan kérdések megválaszolása, hogy kötöttek-e háttéralkut a pályázat elbírálása során az MSZP és a Fidesz ORTT-delegáltjai; megállapítható-e a nyertes pályázók valódi tulajdonosi köre, levonható-e következtetés azok pártkötődésére; hogyan fordulhatott elő, hogy nem zárták ki - sőt; nyerhetett olyan versenyző, amely nem felelt meg a pályázati feltételeknek.
„Az illiberális demokrácia felvetése egy no-go zóna számomra és a legtöbb európai politikus számára” – mondja lapunknak a volt osztrák kancellár a Fidesz és az Európa Néppárt egykori konfliktusával kapcsolatban. Mi az EP-választás tétje? Lehet-e FPÖ-s kancellárja Ausztriának? Wolfgang Schüssellel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uniós tematikájú konferenciáját követően beszélgettünk.