Nem szavazta meg az MTV kuratóriuma a milliárdos hitelt

2010. július 08. 09:21

Noha Medveczky Balázs, a köztelevízió ügyvezető alelnöke „mindent megtett azért, hogy a Fidesz kegyeibe férkőzzön”, mégsem ő irányíthatj a későbbiekben az MTV-t - írja a Népszava.

2010. július 08. 09:21
A Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány nem szavazta meg az egymilliárdos hitelfelvételt - az elnökségi tagok többsége előtt nem volt világos, mire használnák fel a kölcsönt. Az egyik kurátor a Népszavának elmondta, véleményüket eddig nem vette számba Medveczky Balázs, a köztelevízió ügyvezető alelnöke. Nehezményezte azt is, hogy Medveczky menesztette a Hír Főszerkesztőséget irányító Bednárik Imrét, parkolópályára tette Krizsó Szilviát, megszüntette a Nap-keltét, és rosszul értékesítették a világbajnokság idejére jutó reklámidőt is, illetve nem spórol a műsorvezetők fizetésén sem.
 
A Népszava szerint Medveczky „mindent megtett azért, hogy a Fidesz kegyeibe férkőzzön”, ám a jövőben mégsem ő irányíthatja majd a köztelevíziót. A lap információi szerint noha korábban azt ígérte a Fidesz, már a választások után kap pénzt az MTV, ezt várhatóan októberig nem teljesítik. A Népszava úgy tudja, augusztusban már a műsorkészítést és a munkabéreket sem tudják tovább finanszírozni. Újabb lépést tett a politika a Magyar Televízió tönkretétele felé - reagált a hitelfelvétel megtagadására Medveczky.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hori77
2010. július 08. 10:24
Nagyon jó, az mtv-t át kell világítani, korábbi szerződéseket felül kell vizsgálni!
drienovác
2010. július 08. 10:14
ez ugye a jelenlegi kuratórium elnökségének álláspontja, amelyben többségükben a mszp-szdsz-mdf által beültetett kliensek viszik a prímet, ezért fáj nekik a krizsó szilvi, meg a naptv tény, ogy a vb közvetítést elbénzták, pl a németeknél a himnuszok és a kezdés közé mindig befér pár másodpercben valami, pl egy sörreklám... nem is fizetnek rá különösebben szóval, ehhez a fidesznek eddig nem sok köze volt, majd a médiatörvény életbe léptetése után lesz... egyébként a népzsaga a visszavágási dühben megjegyezte azt is, hogy a parkolópályán ücsörgő műsorkészítők, mint pl baló havi 3 misiben vannak koponyánként azért balót nehéz lenne népnemzeti műsorkészítőként eladni... bár egy jó kereskedő nem ismer lehetetlent
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!