A Képíró-per ítélete ellen tüntettek Belgrádban és Újvidéken

2011. július 25. 12:39

A „Bűnös” elnevezésű megmozdulás egyik szervezője szerint azért demonstrálnak, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a szerintük igazságtalan döntés miatt.

2011. július 25. 12:39

Képíró Sándor nem jogerős felmentése ellen tiltakoztak vasárnap este Belgrádban és Újvidéken. A háborús bűnökkel vádolt Képíró a vád szerint 1942. január 21. és 23. között egy újvidéki razzia során egy járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében. Most bizonyítékok hiányában mentették fel.

A „Bűnös” elnevezésű megmozdulás egyik szervezője, Avram Israel kijelentette: azért demonstrálnak, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a szerintük igazságtalan döntés miatt. A tüntetést a Társaság a holokauszt emlékének megőrzéséért szervezte. Avram Israel úgy fogalmazott, arra számítanak, hogy másodfokon igazságos döntést születik, és Képírót bűnösnek nyilvánítják.

A tüntetésen részt vett Bruno Vekaric, a háborús bűncselekmények ügyében eljáró szerb különleges ügyész helyettese is, aki azt mondta, hogy minden normális emberben nyomot hagyott, hogy az ítélethirdetés után a hallgatóság egy része tapsban tört ki. Hozzátette: nem biztos benne, hogy ezt a tapsot nem hallotta meg Anders Breivik, mielőtt megölte a fiatalokat Norvégiában. Vekaric szerint ez egy rémisztő üzenet a szélsőségeseknek szerte a világon, egyszersmind az áldozatok megcsúfolása.

Az újvidéki megmozduláson, amelyen több százan vettek részt, fölszólalt az 1942 januárjában Újvidéken és környékén elkövetett tömeggyilkosság egyik túlélője, a ma 86 éves Ljubisa Letic, akinek apja és két nagybátyja is áldozatul esett a mészárlásnak. A tüntetésen elhangzott az is, hogy a tiltakozást szervező civil szervezet eljárást kezdeményez Képíró ügyében a háborús bűnösök ügyében eljáró szerb ügyészségen azután, hogy Magyarországon megszületik a jogerős ítélet.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Idióta biccnicc
2011. július 27. 13:38
Olvassa el mindenki. http://nemenyi.net/default.asp?SID=0&AID=0&Direkt=85956
kardosdoktor
2011. július 26. 20:36
A kommentekből itélve, úgy látom elérték a céljukat a megosztani vágyók. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Éljen már végre békében minden magyar ajkú sokféleség önmagával és környezetével. Tudom, hogy nem lehet, de ha mégis, az nagyszeű lenne. Foglalkozhatnánk a világ egyéb és valós problémáival.
torresG4
2011. július 25. 23:07
megállj, megállj, kutya Szerbia!!!
kispufi
2011. július 25. 22:45
képzelem, micsoda vizsgálatok folytak anno a titói jugoszláviában az újvidék-környéki hideg napokra adott "válaszlépések" miatt, hány elmarasztaló ítélet született, illetve hány háborúst tartanak nyilván, keresnek még ma is, no meg ennek okán milyen tüntetéseket szerveznek a zuroffok meg az avram israelek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!