Pesty László rágalmazta Bajnait

2011. november 09. 13:15

Valótlanul állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy az a Wallis korábbi vezérigazgatójaként tönkrement libatenyésztők haláláért felelős.

2011. november 09. 13:15

A bíróság megállapítása szerint a filmes, újságíró valótlanul állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy az a Wallis korábbi vezérigazgatójaként tönkrement libatenyésztők haláláért felelős. A tárgyaláson Bajnai Gordon magánvádlóként azt mondta, hogy soha nem hozott olyan döntéseket, amelyek a beszállítók ellehetetlenüléséhez vezettek, a politikai motivációjú rágalmak alaptalanok, azok célja a választási kampányhoz kapcsolódó karaktergyilkosság volt. Hozzátette: az eset kapcsán jogerősen sajtópereket nyert.

Pesty László a tárgyaláson tagadta bűnösségét, közölte, hogy libatenyésztők százai jutottak csődbe az ügyben, többen emiatt lettek öngyilkosok, ő pedig újságíróként a szakmai szabályok szerint járt el. A döntés ellen fellebbezett, így az nem jogerős, a rágalmazási per másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik.

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2011. november 10. 11:06
"A bíróság megállapítása szerint a filmes, újságíró valótlanul állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy az a Wallis korábbi vezérigazgatójaként tönkrement libatenyésztők haláláért felelős" Ezt csak akkor állapíthatta meg, ha felgöngyölte azt a bizonyos sötét ügyet elejétől végig, beleértve valamennyi érintett kijátszásának egész történetéig. Ez történt? Ha nem, hát akkot fellebbezni kell. Vagy újratárgyalni, minden felmerülő részletet tisztázni, hogy végre lássunk tisztán. Tényleg nem felelős, vagy csak nem szabad kimondani, hogy felelős?
probajanos
2011. november 09. 20:52
Éljen a szabad, független magyar sajtó, amire KIZÁRÓLAG a fideszes pártkatonák uralta NMHH jelent veszélyt!
Fakutya ezredes
2011. november 09. 20:41
"a Hajdú-Bét-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást hűtlen kezelés, csődbűntett és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen."
Fakutya ezredes
2011. november 09. 20:38
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2009 óta nyomoz a Hajdú-Bét-ügyben. A gyanú szerint a felvásárló Wallis cégcsoport, amely Bajnai Gordon volt kormányfő érdekeltségi körébe tartozott, csődbe vitte a baromficéget. A hitelezők nem megfelelő sorrendben kapták meg pénzüket. Az egykori kormányfő sógorához köthető vállalkozás például elsőként jutott hozzá a követeléséhez, miközben a beszállítókat nem fizették ki. A vagyonukat vesztett tenyésztők közül többen öngyilkosságot követtek el. (Lánchíd Rádió)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!