Konzultáció: levélben küldik az eredményeket

2012. október 28. 09:57

A kormány levélben fogja tájékoztatni a gazdasági konzultáció eredményeiről azokat, akik korábban hozzájárultak személyes adataik kezeléséhez.

2012. október 28. 09:57

Tájékoztató levelet küld hamarosan a kormány a gazdasági konzultáció eredményeiről. A tájékoztatással kapcsolatos feladatokat rögzítő kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. E szerint az kap majd tájékoztató levelet, aki korábban jelezte, hogy a továbbiakban is részt akar venni a nemzeti konzultációban, azaz a kérdőívvel együtt a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájáruló nyilatkozatot is visszajuttatta.A nekik megküldendő, a gazdasági konzultáció eredményeiről tájékoztató miniszterelnöki levelek és más dokumentumok nyomdai előállításával kapcsolatos feladatokkal Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormány azonnali határidővel.

 
A tárcavezetőnek a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala útján kell gondoskodnia a postai küldemények megcímzésével, összeállításával, a borítékok nyomdai előállításával és a címzetteknek való soron kívüli megküldésével összefüggő feladatokról. Az ezekhez szükséges adatfeldolgozási tevékenységek ellátására a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, Lázár Jánosnak adatfeldolgozási szerződést kell kötnie a KEK KH-val - olvasható a kormányhatározatban. A tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó gazdasági konzultáció kérdőíveit augusztus 20-ig küldhették vissza az állampolgárok. A visszaérkezett kérdőívek száma csaknem 700 ezer volt. A konzultációra 976 millió forintot csoportosított át júniusban a kabinet

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Yuing
2012. október 28. 16:47
Erre van pénz : Énrólam meg a nyolcadik bőrt akarjátok lehúzni ? Mocskok vagytok, futni fogtok !
ketroot
2012. október 28. 15:31
De most komolyan. Gondolkodjunk már. Ha a kormány tényleg eredményes, azt érzik az állampolgárok a bőrükön. Itt mi megy? Menetelés és kampány, ahol megmagyarázzák, hogy miért sikeres a kormányzás.
Fakutya tizedes
2012. október 28. 14:18
A lefelé menekülés eszköze a Jobbik. Ez látszólag jobboldali szélsőséges párt, valójában egy új SZDSZ, zsidó párt, még akkor is, ha tagsága nagy többségéről ez nem szembetűnő. A vezetői azok és ugyanúgy a bomlasztást, a magyarellenességet szolgálják, mint az SZDSZ. Csak Demszky hiányzik belőle, de majd megérkezik bele, ha kell. A nemzeti oldal választási győzelmét már csak zavargások kirobbantásával, rendkívüli állapottal, a választások meg nem tartásával tudják, tudnák megakadályozni. Erre valószínűleg nincs már erejük, ahogy Grósz Károlynak sem volt, hiába fenyegetőzött vele. Marad egy anarchista, nemzetinek álcázott párt beékelése az új felállásba, amely mindent kontráz, minden intézkedés ellen népi elégedetlenséget szervez, mindent jobban tud. Az SZDSZ is mindig mindent jobban tudott. Tudta, merte, tette. Vona nem tudja, de meri és mindent megtesznek helyette a szervek. Feladata a választások után, hogy amit a választáson győztes erő eltervez, vagy meglép, azt szétcincálja, a kétesértékűség glóriájába foglalja. Hiteltelenítse. http://href.hu/x/ipsu És lőn!
Sándor
2012. október 28. 13:14
Az emberiség és a magyar nép legnagyobb ellenségét, a nemzetidegen, magyar gyűlölő, a magyar családokat mesterlövészekkel lövető szocialista csőcseléket évtizedeken át 1956-1990 közt az orosz hadsereggel, külföldi tankokkal, trükkös csalásokkal, - majd a külföldi bankokkal, és - külföldi multikkal tartották hatalomban!! A magyar gyűlölő NEMZETIDEGEN szocialisták, a gyurcsányi-bajnai fajta gazemberek a lebutított szavazóbázisuk nagy örömére egyszer az oroszoknak adják el országot, majd a külföldi multiknak, majd 2008-2009-ben meg az IMF csicskásaivá teszik a magyar népet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!