Földtörvény: közel a megállapodás Orbán szerint

2012. november 05. 14:16

Minden kérdésben megállapodásra számít az új földtörvény ügyében Orbán Viktor. A hétfői egyeztetés után Ángyán József úgy nyilatkozott: legnagyobb nézetkülönbség a birtokméretek és a fiatalok helyzetbehozásának kérdésében van.

2012. november 05. 14:16

„Összesen talán két vagy három kérdésben maradt fenn egyeztetési lehetőség, de nagyon közel vagyunk, minden kérdésben meg fogunk állapodni” – fogalmazott a kormányfő a fideszes Ángyán József és Bencsik János által beterjesztett módosító javaslatokat firtató újságírói kérdésre a Fidesz-KDNP-frakció hétfői üléséről távozóban, miután a képviselőcsoport tárgyalt a Ház előtt fekvő földtörvényjavaslatról.

Ángyán József korábbi agrárállamtitkár, aki – frakciótársával, Bencsik Jánossal közösen – több tucat módosító indítvánnyal írná át a kormány földtörvényjavaslatát, azt mondta, a hétfői, csaknem 2,5 órás tanácskozáson az irányokról volt szó, nem konkrét módosító javaslatokról. A legnagyobb nézetkülönbség szerinte a birtokméretek kérdésében van. A további lényegi kérdések között említette például a fiatalok helyzetbe hozását, amiben egyetértés van, valamint a helyi közösségek bevonását a döntésekbe. Arra, hogy kapott-e kritikát a korábbi bírálatai miatt, úgy reagált: „nem, semmilyen személyes kérdésről nem volt szó”.

Bencsik János kifejtette: a hétfői tanácskozáson ismertették az álláspontokat, ezt követően a kormányfő és az agrártárca áttekinti a benyújtott módosító javaslatokat, majd egy következő frakcióülésen visszatérnek a részletkérdésekre. Hozzátette, a miniszterelnök és a frakció is nyitottságot mutatott az Ángyán Józseffel közös módosító indítványaira.

Ángyán József és Bencsik János javaslataikkal elsősorban azt akarják elérni, hogy valóban csak a helyben lakók juthassanak a településhez tartozó termőföldhöz, és több beleszólást adnának a földhasználati ügyekbe a helyi közösségeknek.

A frakcióülésről távozóban Harrach Péter KDNP-frakcióvezető a birtokméretek maximumát firtató kérdésre jelezte, végső döntés még nincs a kérdésben, de a kereszténydemokraták álláspontja az, hogy bizonyos kivételeket biztosítani kell a felső korlát meghatározásakor, így például az állattartás vagy a vetőmagtermelés esetében. Arra a kérdésre, hogy a földtörvény kétharmados jogszabály lesz-e, azt válaszolta, ez még nem dőlt el, de a kereszténydemokraták szerint biztonságot adna a minősített többség.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. november 06. 00:10
Szegény Professzor! A fidesz sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta....hát látszólag beállt mögé. Bencsikkel együtt már nem lehet izolálni őket..:)))
Trükkök Százai...
2012. november 05. 22:17
Közeleg a Kánaán.
Secnir
2012. november 05. 20:01
"Minden kérdésben megállapodásra számít az új földtörvény ügyében Orbán Viktor." kivel? a saját belső ellenzékével?
USsange
2012. november 05. 18:34
" mindenkinek aki vidéken él egy településen legyen akár 1-2 HA földje amit megmüvel és ezt a földet adják oda neki nem bérbe, hanem tulajdonba. Szerintem eltévesztette az évszámot, mert ilyen 47-ben volt utoljára, mikor az államositott földeket kiosztották." Mivel a falusiak is a teszkóban veszik a zöldséget, így tényleg hülyeség mindenkinek földet adni. Az emberek már túl lusták, ahhoz, hogy megműveljék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!