Okmányirodai eljárásokat gyorsítana a KIM

2013. február 26. 10:13

Gyorsabbá válnak egyes útügyi és okmányirodai eljárások egy kormányrendelet alapján.

2013. február 26. 10:13

A kormány az útügyi engedélyezési eljárásokban a Budapest Főváros Kormányhivatal V. kerületi hivatalát jelölte ki eljáró hatóságként, azaz minden, a fővárosi kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő közút, azok műtárgyai (például hidak, alul- és felüljárók, alagutak, magasságkorlátozó kapuk) építésének, forgalomba helyezésének, fennmaradásának és megszüntetésének engedélyezéséről a belváros-lipótvárosi kerületi hivatal dönt majd – olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében.

Mint írták, idén januártól a járási, a fővárosban a kerületi hivatalok a települési és kerületi jegyzőktől átvett államigazgatási ügyeket intézik. Az utakkal kapcsolatos hatósági ügyeket azonban korábban sem a kerületek, hanem a fővárosi önkormányzat intézte, ezért is döntött úgy a kormány, hogy az ügyfelek érdekeit az szolgálja, ha továbbra is koncentráltan, nem kerületekre bontva látják el a feladatokat. A közlemény szerint a jövőben a helyi védelmi bizottságok titkári feladatait a járási hivatalvezető-helyettes látja el, segítve a bizottságok gyors és hatékony munkavégzését.

A helyi védelmi bizottságot vezető járási hivatalvezető közvetlen alárendeltségében dolgozó helyettes munkáját a megyei védelmi igazgatási és katasztrófavédelmi igazgatási szervek megfelelő felkészítéssel, folyamatos továbbképzéssel segítik – olvasható. A kormányrendelet szerint ha egy járásban több településen is található okmányiroda, akkor a járási hivatal vezetője által meghatározott, az ügyfél lakóhelyéhez legközelebb eső okmányiroda jár el hivatalból – írták a közleményben.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!