Továbbra sem tartják be az üvegzsebtörvényt

2013. február 20. 09:02

Esetleges, hogy az egyes költségvetési intézmények mikor és milyen közérdekű információkat tesznek közzé honlapjukon. Az üvegzsebtörvényt tizenhárom év után sem sikerül maradéktalanul betartani – írja a Világgazdaság.

2013. február 20. 09:02

A kormányhivataloktól a minisztériumokon át egészen a Köztársasági Elnöki Hivatalig minden közfeladatot ellátó szervnek kötelessége lenne elérhetővé tenni a honlapján számos közérdekű adatot, ezek körét a 2003-ban elfogadott üvegzsebtörvény, illetve a 2011-ben helyébe lépett információszabadságról szóló törvény határozza meg. Ez a törvény szabályozza azt is, hogy milyen időközönként kell frissíteni ezeket az információkat – írja a Világgazdaság Online.

A lap rámutat, hogy a kormányzati szerveket, minisztériumokat összefogó gyűjtőportál, a kormany.hu „Költségvetési adatok, információk” menüpontjára kattintva mindössze egyetlen dokumentumnál szerepel idei dátum a fent lévő 76 közül. Azaz az idei költségvetéssel, illetve a 2013-as támogatásokkal kapcsolatosan sem szerepelnek friss adatok a honlapon. Mivel az egyes minisztériumok külön-külön tesznek eleget adatközlési kötelezettségüknek, az egyes aloldalakon különböző mélységű és számú információ szerepel.

A KEH, illetve az Országgyűlés Hivatala is csak a 2012-es költségvetési és foglalkoztatási adatait tette eddig nyilvánossá a honlapján, amelynek tanúsága szerint nem is kötöttek szerződéseket. A lap szerint MTA és az Országos Bírói Hivatal még kevésbé foglalkozik a transzparenciával: még a 2012-es adatokat sem tették fel.

A közpénz-felhasználás transzparenciája kapcsán kulcskérdés, hogy a hatályos szerződések áttekinthetően elérhetőek legyenek az állampolgárok számára. Egyes tárcák teljes szerződéseket is közzétesznek, mások csak a törvény által előírt módon, táblázatos formában tájékoztatnak az élő szerződésekről. Ám az adatközlésnek a szerződéskötést követően hatvan nappal meg kell történnie, a Világgazdaság szerint ennek nem tesz eleget némely minisztérium. Emellett az éves közbeszerzési tervekből is csak néhányat hoztak nyilvánosságra.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2013. február 20. 11:18
Üvegzseb, WTF?! Az még a régi pradigmában vagy miben volt heló! A zújban transzparencia van mert ezt mondta Viktor atyuska. Transzparencia az meg van ha ő mondja, az egész baltás ügy csupa transzparencia volt.
Akitlosz
2013. február 20. 10:49
A betartani nem sikerülnél jóval nagyobb baj, hogy betartatni sem sikerül. Szankciók kellenének, bilincs és börtön, akkor javulhatna a helyzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!