Marad az árfolyamgát, engedélyezik az aláírásgyűjtést lakásokban

2013. március 26. 08:28

A parlament keddi ülésén arról is dönt, hogy a sertések és takarmányok értékesítése esetén mégse lépjen életbe a fordított áfa.

2013. március 26. 08:28

A Fidesz indítványára három, hétfőn napirendre vett javaslatot is elfogadhat ma az Országgyűlés. A képviselők szavazhatnak a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról, a lakásokon történő aláírásgyűjtés engedélyezéséről, valamint arról is, hogy ne léphessen életbe a fordított áfa alkalmazhatósága a sertések és takarmányok értékesítésekor. A Ház reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt követően szavazhatnak az előterjesztésekről.

Az árfolyamgát igényelhetőségének meghosszabbításáról a Fidesz kért sürgős szavazást. A párt indítványa alapján március vége helyett május 31-ig lenne igényelhető az árfolyamgát, amellyel egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni.

Kormánypárti képviselők kezdeményezték az adatvédelmi törvény módosítását is annak érdekében, hogy a pártok a lakásokon is gyűjthessenek aláírásokat. Az indítványozók indoklásukban azzal érveltek, a jelenleg hatályos jogszabály nem teszi lehetővé, hogy megteremtse két alkotmányos alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme közötti egyensúlyt, javaslatuk azonban lehetőséget teremt erre. Az erről szóló hétfői parlamenti vitában egyetlen ellenzéki képviselő sem szólalt fel.

Ugyancsak fideszes indítványra voksolnak arról, hogy ne lépjen hatályba április 1-jétől a fordított adózás az élősertés, félsertés és takarmányok értékesítésére vonatkozóan, mivel az Európai Bizottság elutasította Magyarország erre vonatkozó kérelmét.

A nap további részében négy javaslat általános vitájára is sort kerítenek, így a képviselők elmondhatják véleményüket például a kormány állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényjavaslatáról, valamint arról a jogszabályról amely a fővárosban és a megyei jogú városokban 20 millió forintra, máshol pedig 15 millió forintra emeli azt a határt, amekkora összegig a Nemzeti Eszközkezelő segíteni tud a bajba jutott deviza-jelzáloghiteleseken. Az ülésnap végén a módosító indítványok tárgyalásával folytatódhat a rezsicsökkentést a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjakra is kiterjesztő kormánypárti javaslat vitája.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simlicska
2013. március 26. 11:47
Már várom a narancs aktivistákat Jobb lenne előtte egy konzultációs levél a Jólteljesítőtől,hogy kibaszom e őket, mint macskát szarni, vagy nem.
G. Pantyelejevics
2013. március 26. 11:42
Na, akkor az a bátor barom, aki képes a Párt utasítására zaklatni a magyar polgárokat, jól kösse fel a gatyáját! Amit tőlem kap, azt viheti a Kubatovnak! :P
liberálzöld.
2013. március 26. 10:40
Van valami email cím, ahol közölni lehet előre a Kubatovval, hogy ki fogom b@xni az utcára a bepofátlankodó csicskáját és akár máris felvehet a Fidesz ellenségek adatbázisába?
kukagyerek
2013. március 26. 10:01
"ha addig az egész csalássorozatról ki nem derül, hogy érvénytelen szerződéseket és érvénytelen egyoldalú módosításokat követtek el a bankok, az ügyfeleket megkárosítva." Már régen kiderült. Mi a szarra vár az álságos fidesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!