Csak néhány napig ülhet magyar börtönben az ír gázoló

2013. április 03. 08:07

Francis Ciarán Tobin várhatóan Szombathelyen kezdi meg hátralévő büntetésének letöltését. Tobinnak, akit három évre ítéltek, még 11 hónapot kell leülnie.

2013. április 03. 08:07

Jelenleg az ír hatóságok és Francis Ciarán Tobin képviselőjén a sor, hogy megtegyék a megfelelő lépéseket. Nehéz megmondani, hogy mennyi időt tölt majd magyar börtönben, de valóban előfordulhat, hogy csupán egy-két napot – közölte a lappal Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A lap úgy tudja, a férfi, aki még 2000-ben gázolt halálra két kisgyermeket Leányfalun, a szombathelyi „luxusbörtönbe” vonulhat be. Tobin a múlt héten jelezte, hajlandó letölteni büntetését, amennyiben annak nagyobb részét Írország­ban töltheti le.

A helyszín nem fontos, csak töltse le a büntetését. Remélhetőleg lesz rá bőven ideje, hogy átgondolja, amit tett. Volt-e értelme eddig húzni az ügyet, hiszen eközben állandó megaláztatás érte, és a most kamasz gyerekeinek sem lehetett könnyű az élete. Megdöbbentem Tobin döntésén, de csak akkor fogok fellélegezni, ha már valóban rács mögött lesz – fogalmazott a lapnak Zoltai Bence, az elgázolt gyermekek édesapja.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsandár
2013. április 04. 09:13
És ezt sikerként adja el Navracsics?!
szalámis hegedű
2013. április 03. 11:18
Csak néhány napig ülhet magyar börtönben az ír gázoló. Aztán kap egy aranyozott baltát ajándékba egyenesen Orbántól és irány a napfényes Írország!
tarackos
2013. április 03. 10:35
Azért vicces egy kicsit a sztori, itt ez az erős, dagadó keblű szabadságharcos ország ami elengedett egy gyerekgyilkost. Aztán egy baltás gyilkost. Utána meg magyarázta milyen már, hogy Tobin nem ül. Erre jön Tobin és önként vállalja a 11 hónapot megmutatja a ner-salaknak milyen ha vkinek van gerince...
kjkj945
2013. április 03. 09:19
De lehetőleg vagy 20 kancigó közé tegyék be!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!