KIM: Hibásak az adatok, nem emelkedtek a bérek

2013. július 31. 18:49

A minisztérium közleménye szerint informatikai hiba miatt kerültek ki a kormány oldalára magasabb vezetői bérek, a jó adatokat újra közzé fogják tenni.

2013. július 31. 18:49

Hibás adatok kerültek fel a kormány honlapjára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban foglalkoztatottak létszámáról és személyi juttatásairól, a tárcánál nem nőttek a vezetői bérek – írta a KIM közleményében. Hangsúlyozták, a kedden közzétett vezetői illetmények magas összege a számítógépes lekérdező rendszer nem megfelelő adatszolgáltatása miatt adódott. A foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatokat a minisztérium ismételten közzé fogja tenni.

A KIM szerint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján „a minisztérium által negyedévente közzétett adatokban jól nyomon követhető, hogy a kormányzati intézkedéseknek megfelelően a KIM-ben lecsökkent a vezetői létszám, s ezzel együtt a vezetői illetmények összege is”.

A Népszava keddi számában írt arról, hogy a kormany.hu-ra feltöltött aktuális bérkimutatás szerint a KIM-nél június végén 135 – március végéhez képest 19-cel kevesebb – vezető dolgozott. „Juttatásaikra mégis éppen negyedével többet, mintegy 451 millió forintot költöttek közpénzből” – írta a lap, amely szerint ez azt jelentené, hogy „míg az idei első negyedévben egy, a KIM-ben dolgozó vezető, illetve vezető beosztású tisztségviselő havi átlagos juttatása 781 ezer forint volt, ez az összeg néhány hónap alatt 42 százalékkal, havi 1,11 millióra nőtt”.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trabantkombi
2013. július 31. 22:20
Azok a mocskos szemét ballib hazaáruló adatok a hibásak, ki más? Agyarország jobban tejesít! 2014!!!
cutcopy
2013. július 31. 20:49
"A Népszava keddi számában írt arról" Szerencsétlenek, egyszer csípnek el egy igaz hírt és az sem igaz..
trespass
2013. július 31. 20:48
Most fizethetik vissza a sok pénzeket! :))
kukagyerek
2013. július 31. 19:52
"a jó adatokat újra közzé fogják tenni." Majd előállnak valamilyen parasztvakítással, hogy a fidesz-birkák megnyugodjanak. Azoknak földöntúli gyönyört jelent, ha a finesz holdudvara gyarapszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!