Belügy: felesleges blokkolni a Kuruc.infót

2013. december 27. 13:52

Mivel könnyen megkerülhető a weboldalak blokkolása, ezért nem lenne értelme blokkolni a Kuruc.infót Magyarországon – derül ki a Belügyminisztérium Népszabadságnak adott válaszából. A portálon közzétett törvénytelen adatok miatt pedig csak a bíróság indíthat eljárást, arra a kormánynak ráhatása nincs.

2013. december 27. 13:52

„A Kuruc.info tekintetében a magyar hatóságok – a szélsőséges portálok ellenőrzésének nemzetközi gyakorlatához igazodva – elsősorban a weboldal tartalmi elemeinek jogi aspektusú vizsgálatát követően mérlegelik a további lépések szükségességét” – válaszolta a Belügyminisztérium a Népszabadság kérdésére. A lap arról érdeklődött, hogy mit tesznek a hatóságok a szélsőjobboldali hírportál blokkolása érdekében. 

A Belügyminisztérium hozzátette: a Kuruc.info honlappal kapcsolatos büntetőeljárás megindítása az ügyészség kompetenciája.
 
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mindezt azzal egészítette ki, hogy idén július elsejétől érvényes jogszabályok értelmében – mód van „az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételére”, ha a portálon közzétett valamely információ közzététele törvénytelen volna, azonban csak bírósági eljárás keretében, mivel a kormánynak erre nincs lehetősége.
 
A Népszabadság megkérdezte: miért nem blokkolják a Kuruc.info magyarországi elérhetőségét, ahogyan például Kínában elérhetetlenné tették a Facebookot. A válasz szerint ez könnyen megkerülhető intézkedés volna, hiszen az IP-cím elrejtésével máris elérhetővé válik a blokkolt oldal.
 
Ezzel együtt a lap információi szerint Such György, az Országgyűlés főigazgatója a napokban letiltatta az Országgyűlésben és az Országgyűlés irodaházában a Kuruc.infót, illetve annak elérhetőségét.
 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dönci5
2016. április 30. 13:35
Hülyék!Miért nem fordultok tapasztalatcseréért kínai, iráni, esetleg azerbajdzsáni kollégákhoz. Ott ezeket a gondokat kiválóan mg tudják oldani.
6qwasyx
2014. január 31. 09:44
Szerintem az Orbán-Rogán-Lázár-Navracsics csürhe vérző-habzó pofával követelné Gyurcsánytól, hogy tiltassa be a kurucinfót. Most nem áll érdekében. Kell a jobbikosok szavazata. Ez egy ilyen tahó ország!
Fahrenheit 451
2014. január 07. 20:16
"Belügy: felesleges blokkolni a Kuruc.infót" Naná,hogy felesleges, amikor az a cél, hogy a kuruc mindig bomlasszon kicsit, ami ellen meg lehet szilárdítani bolsi hatalmat is.
perszepolisz
2013. december 29. 20:09
Nem a kuruc.infoval van a baj, hanem az olvasóival. Másképpen: Én a Jobbik szavazóitól jobban "félek" (elhatárolódok, stb) mint a Jobbiktól. A Jobbik szavazói (vagy akuruc olvasói) ugyanis azt mondják, hogy eddig a média átmosta az agyakat és hazugságban tartotta az embereket, de most a kuruc elmondja az igazságot. De könyörgöm a kuruc nem befolyásolja őket? Ez pont olyan, mint amikor az egyik párt gyűlölködve nyilatkozik arról, hogy a másik párt gyűlölködik. Nekem az szokott a legjobban tetszeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!