Kövér: Nem működik túl hatékonyan az igazságszolgáltatás

2014. február 12. 21:52

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett karcagi kerekasztal-beszélgetés sajtótájékoztatóján Kövér László úgy fogalmazott: a kormány csak addig tudott felelősséget vállalni az 1400 elszámoltatási ügyért, amíg a kormányzati szervek „kezében voltak”, amikor azok átkerültek az ügyészséghez és a bírósághoz, „azok az ítéletek születtek, amelyek születtek”.

2014. február 12. 21:52

A 2010-es kormányváltás után 1400 ügyben indítottak vizsgálatot kormányzati szervek, ebből kevesebb mint tíz jutott el a bírósági szakig, és mindössze néhány tucat embert vádoltak meg valamilyen visszaéléssel – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elszámoltatással kapcsolatban szerdán, Karcagon.

A házelnök a két szám közötti óriási különbséget azzal magyarázta, hogy az ügyek egy részében a vizsgálatot végző szervezetek nem találtak jogsértésre utaló jeleket, más esetekben eltűntek a bizonyítékok, míg a harmadik hátráltató tényező az volt, hogy – mint mondta – néha nehéz jogilag meghatározni azt a cselekményt, amelyet a köznapi ember tisztességtelennek gondol.

A igazságot kereső közvélemény számára emiatt az igazságszolgáltatás nem működik túl hatékonyan, de ehhez figyelembe kell venni azt is, hogy 1990-ben azt érintette legkevésbé a rendszerváltozás – fogalmazott Kövér László.
 
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a devizahitelesek problémájával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki megnézi az elmúlt 25 év történetét, akkor láthatja, melyek voltak azok a kormányok, amelyek a bankokat akarták konszolidálni, és kik azok, akik az adósokat. A legutóbbi bankkonszolidáció a Gyurcsány-Bajnai korszakban történt, amikor a felvett IMF-hitel egy részét rögtön két kereskedelmi bank kapta meg, a mostani kormány pedig végtörlesztéssel, árfolyamgáttal, eszközkezelővel és ócsai lakóparkkal próbál a bajba jutottakon segíteni – tette hozzá.
 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. február 13. 11:59
"Kövér: Nem működik túl hatékonyan az igazságszolgáltatás" ........... 24 év után jöttél rá, te arrogáns finesz-mameluk? Szerintem most is csak azért, mert kampányolsz.
székely
2014. február 13. 08:29
"A 2010-es kormányváltás után 1400 ügyben indítottak vizsgálatot kormányzati szervek, ebből kevesebb mint tíz jutott el a bírósági szakig, és mindössze néhány tucat embert vádoltak meg valamilyen visszaéléssel – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elszámoltatással kapcsolatban szerdán, Karcagon." 2014 március és áprilisában a buzgó ügyészség és rendőrség ismét százasával talál baloldali politikusoknál a 2010 hez hasonló koncepciós eljárásokat, majd a választás után pár hónappal bocs tévedtünk. Tovább az Orbáni úton!!
pimepime
2014. február 13. 08:28
"az ügyek egy részében a vizsgálatot végző szervezetek nem találtak jogsértésre utaló jeleket," --------- Visszamenőleges hatályú jogalkotás nem okozhat problémát 2/3-dal. A korkedvezményes nyugdíjak ügyében ez nem okozott nektek gondot. --------- "más esetekben eltűntek a bizonyítékok," -------- Miféle kupleráj van a rendőrségen (Pintér Sándor felügyeli), ügyészségen (Polt Peti felügyeli), bíróságokon (Szájerné felügyeli) ha bizonyítékok tűnhetnek el? Aki ellopta, megvan? ------- "míg a harmadik hátráltató tényező az volt, hogy – mint mondta – néha nehéz jogilag meghatározni azt a cselekményt, amelyet a köznapi ember tisztességtelennek gondol." ------------ K O R R U P C I Ó ez a neve. Alattatok is burjánzik, ezért esik nehezetekre kimondani. --------- Fel szeretném hívni tisztelt fórumtársak figyelmét arra, hogy
nyugalmazott tanár
2014. február 13. 07:29
"A igazságot kereső közvélemény számára emiatt az igazságszolgáltatás nem működik túl hatékonyan," Ez a felismerés nem újkeletű. Várható volt, hogy egy "független" hatalmi ágazat, amelyiknek a személyzetét még a kádári párt Központi Bizottsága felügyelete alatt neveztek ki, megfelel a kommunista párthűségnek, és fenntartja kiépített informális kapcsolatrendszerét. Lehet, hogy néhány alapos vagyonosodási vizsgálat fényt derithetne a probléma gyökerére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!