Majdnem negyvenezerrel fogyott a magyar 2013-ban

2014. február 20. 15:12

A KSH adatai szerint 2013-ban 1,7 százalékkal kevesebb gyermek született, mint korábban, viszont 2 százaléknyival kevesebben hunytak el. Így a természetes fogyás is csökkent valamelyest, viszont ugyancsak 2 százalékkal többen kötöttek házasságot.

2014. február 20. 15:12

Az előzetes adatok szerint 2013-ban 88 700 gyermek született, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 126 800 halálozás 2,0 százalékos csökkenést jelent a 2012. évihez képest. A természetes fogyás 38 100 fő volt, 1071-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.  A születésszám az év első öt hónapjában és augusztusban elmaradt az előző évitől, a többi hat hónapban pedig emelkedett.

Összességében az év folyamán 88 700 gyermek született, 1569-cel, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 2,0 százalékkal mérséklődött, ami a 2012. évhez viszonyítva 2640-nel kevesebb halálozásból adódott – írja a hvg.hu a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.
 
A házasságkötések havonkénti száma változóan alakult; hat hónapban több, öt hónapban kevesebb, júliusban azonos számú frigyet regisztráltak, mint egy évvel korábban. Összességében 2013-ban 36 900 házasságot anyakönyveztek, 739-cel, 2,0 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
 
Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 12,8 halálozás jutott. Előbbi 0,1, utóbbi 0,2 ezrelékponttal volt alacsonyabb a 2012. évihez képest. 2013-ban ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,7 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal emelkedett az előző évihez képest. A halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás kismértékben mérséklődött, a 2012. évi 39 171-gyel szemben 2013-ban 38 100 főre.
 
Az ezer lakosra jutó természetes fogyás azonban az előző évhez képest nem változott, 2013-ban is 3,9 ezreléket tett ki. A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 879 ezer fő volt az időszak végén – írja a hvg.hu.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. február 21. 07:01
"Majdnem negyvenezerrel fogyott a magyar 2013-ban" Lehet ez még rosszabb is. Hajrá liberalizmus! Hajrá magzatgyilkosság! Hajrá ripacsmédia celeb-valóvilág! Hajrá Posztbolsevik-Összefogás! És "köszönet a teljesítményért" minden Jágónak!
Akitlosz
2014. február 20. 21:39
Ennek miért örül a cikkre szavazók többsége?
=nessuno=
2014. február 20. 19:52
Családpolitika megbukott. Adókedvezményre nem szülnek az emberek.
Wazze
2014. február 20. 18:34
Metéltcsy elvtárs! Mégsem áll fel mindenkinek a 27%- os áfától?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!