Mesterházy: Aki nem szavaz, Orbánra szavaz

2014. március 29. 09:22

A baloldal miniszterelnök-jelölte siófoki fórumán arról beszélt: minden szavazat számít, így aki változást akar, de nem megy el szavazni, az végső soron Orbán Viktorra szavaz. Mesterházy Attila azt is mondta, hogy a „kormányváltó erőkön” kívül másra leadott szavazat elveszik.

2014. március 29. 09:22

Minden szavazat számít, aki változást akar, de nem megy el szavazni, az Orbán Viktorra szavaz – hangoztatta Mesterházy Attila pénteken Siófokon egy választási fórumon. Az MSZP elnöke a kulturális központ nagytermében a mintegy ötszáz fős hallgatóság előtt mondott beszédében úgy fogalmazott: aki változást akar, annak éreznie kell a felelősséget, és április 6-án a szavazófülkében a voksát a „kormányváltó erők” jelöltjére és listájára kell adnia, mert minden másra adott szavazat elvész. 

Ne hagyatkozzanak a kormánypropagandára és a fizetett politikai hirdetésekre!” – kérte Mesterházy Attila, hozzátéve: higgyenek inkább a saját szemüknek, hallgassanak inkább a saját tapasztalataikra, és annak alapján döntsenek. Az MSZP elnöke a választópolgárok ebbéli meggyőzéséhez Orbán Viktor 2006-os választások előtt mondott másfél perces kampányfilmjét hívta segítségül, abban a fideszes politikus éppen arra és úgy hívta fel a figyelmet, amire és ahogy most Mesterházy Attila.

A „kormányváltó erők” miniszterelnök-jelöltje az elmúlt napok országjárásán szerzett tapasztalatait megosztva bírálta a kormány foglalkoztatási, gazdasági és szociális politikáját, a közmunkások helyzetét embertelennek és megalázónak nevezte, és sorstragédiának azt, hogy a fiatalok hazai híján külföldön keresnek munkát, és sokan már nem is akarnak visszatérni. „A mi kormányunk azon fog dolgozni, hogy a fiatalok visszatérjenek, hogy újra egyesítsük a családokat” – hangoztatta Mesterházy Attila.

Szólt arról is, hogy nem érti, miért nem áll ki vele televíziós vitára Orbán Viktor. „Ha annyira hisz abban, hogy Magyarország jobban teljesít – ahogy mondja –, akkor nincs mitől tartania” – mondta Mesterházy Attila. Úgy vélekedett: „a miniszterelnök más Magyarországot lát, mint én”. Az ellenzéki politikus szerint a négy év előtti ígéretekből semmi sem teljesült, most pedig „ömlik a nyakunkba a propaganda, programot azonban nem látunk”. Csak annyit lehet tudni, hogy folytatni akarják a kormányzást – fogalmazott, megjegyezve: „pont ez a gond”.

Mesterházy Attila a kormány rezsicsökkentéséről szólva közölte: ők másként csinálnák, igazságosabban és szélesebb körre kiterjesztve. A rezsit azzal is lehetne csökkenteni, hogy főként uniós forrásokból és hazai vállalkozók bevonásával támogatnák a szigetelést, a fűtéskorszerűsítést és a nyílászárók cseréjét. Egy önrész nélküli, mindenki számára igénybe vehető hatéves költségcsökkentő, egyben értéknövelő programot indítanának – mondta a politikus. 

Harangozó Gábor, a „kormányváltó erők” siófoki választókerületében induló jelöltje azt hangoztatta, hogy győzni fognak az országgyűlési  választáson, és győzelmük „az egész ország, a magyar köztársaság győzelme lesz”. 

Mesterházy Attilát a rendezvény helyszíne előtt 30-40 tüntető várta. A teremben tapssal, felállva fogadták.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2014. március 29. 15:03
Remélem nem lépitek meg a 15 százalékot sem ostobák! Jól megvezettek téged is meseházy! Ha egy kis eszed lett volna nem borulsz össze a mocskokkal, akkor legalább egy megújult maszoppal kampányolhattál volna, mással úgy sem tudsz!
KannibálTatárÚr
2014. március 29. 14:24
AKI SZAVAZ, ORBÁNRA SZAVAZ!!!
kjkj945
2014. március 29. 13:03
""Mesterházy: Aki nem szavaz, Orbánra szavaz"" Rosszul mondod mese!!!!! A NYERTESRE!!! Ja te már tudod, hogy az Orbán lesz!!! Látszik mennyire bíztok magfatokban!
Alarik
2014. március 29. 12:01
Most ezt mondod Attilám, aztán a zakó után azt pofázod majd, hogy aki otthon maradt, az a Fidesz ellen szavazott valójában. Így szoktátok csinálni. Kontraszelektált debil.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!