Bezár az iWiW

2014. május 15. 10:47

2014. június 30-án lekapcsolják a magyar közösségi oldalt – közölte az Origo Zrt. A felhasználók a nosztalgiázás után egy kattintással, digitális időkapszula igénylésével menthetik le személyes dolgaikat.

2014. május 15. 10:47
Az iWiW 12 év közszolgálat után búcsút int felhasználóinak. A világon az elsők között létrehozott közösségi honlap 2005 és 2010 között Magyarország leglátogatottabb portálja volt, a csúcsidőszakban naponta 1,5 millióan keresték fel. Berkein belül 4,7 millió adatlap és fél milliárdnyi kapcsolat kelt életre. Különböző szűrők segítségével rátalálhattunk régi barátainkra, feledésbe merült rokonokra, egykori szerelmeinkre, de újonnan létrejött ismeretségeinket is virtuális formába önthettük. Életünk fontos eseményeit folyamatosan megoszthattuk, és izgatottan tanulmányoztuk egymás közösségi hálóját. Könnyebbé vált az osztálytalálkozók, meglepetés szülinapi partik, leány- és legénybúcsúk szervezése, gyorsabban lehetett közös cél érdekében összefogni, egy-egy ügy során médiavisszhangot generálni. Dalok és versek születtek az iWiW-ről, és ufóknak néztük azokat, akik valamilyen okból még nem voltak fent rajta.
 
Az iWiW kétségtelenül beírta magát a magyar történelembe: az egykori startup vállalkozás végül az informatikai és a közösségi élet egyik legfontosabb lépcsőfoka lett, IT technológiákat és új hirdetési formátumokat teremtett. Meghatározó szereplője lett az internetezés széles körű elterjedésének is – a Baby boom korszak, de az X generáció szülöttei közül is sokan az iWiW miatt tanultak meg egyáltalán netezni.
 
Az iWiW szárnyalása a világot behálózó konkurencia, a Facebook előretörésével kezdett alább hagyni, a két site látogatottsági görbéje 2010 végén ért össze. Az iWiW-et jegyző Origo Zrt. még négy évig kitartott terméke mellett, ám az oldal fenntartásának már nem látja további értelmét.
 
– Az iWiW hangsúlyos szerepet játszott a magyar internetezés elterjedésében és az online tartalomfogyasztásban, ezt tőle elvitatni nem lehet – kezdte nyilatkozatát Vaszily Miklós, az Origo Zrt. vezérigazgatója. – Az emberek többségének azonban bőven elegendő egy közösségi oldalt kezelni, és érthető, hogy ezt inkább egy nagyobb presztízsű, nemzetközi oldalon teszik meg, ahol ráadásul külföldi ismerősökkel is kapcsolatba léphetnek. Sok más ország tapasztalatait látván azt gondolom, szép az az öt év, amíg a két közösségi site meg tudott lenni egymás mellett, ám a folytatást a fentiek tükrében már nem láttuk ésszerűnek, így a 2014 májusában lejáró üzemeltetési szerződésünket már nem hosszabbítjuk meg.
 
A felhasználók 2014. június 30-ig nosztalgiázhatnak az iWiW-en, egy kattintással igényelhetnek egy digitális időkapszulát adatlapjuk, kapcsolataik, fényképeik, levelezésük mentésére, és utoljára játszhatnak még egyet: az iWiW készpénzzel és vásárlási utalványokkal díjazza a hűséget. Egy korszak lezárul, a Gépház nem küld több üzenetet, az Origo Zrt. a fenti határidő lejártával minden adatlapot megsemmisít.
 
(Közlemény.)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2014. május 24. 22:16
Tipikus Magyar Telekom történet inkább. Itt látszódik igazán, hogy a kezdetben monopol majd most oligopólium mocsarában dagonyázó német multi magyar leánya mire képes akkor ha valódi nemzetközi versenyben kellene megállnia a helyét. Nagyjából így, sehogy. A külföldi ismerősökkel való kapcsolattartásról szóló rablóduma ócska mentegetőzés. Az átlag magyar netező még mindig nem beszél idegen nyelveket, nemhogy külföldi facebook ismerősök... Vaszily Miklós tehetségtelen vezetője az egyébként is inkompetens Origo-nak. Már az Origo "alapító" Tilos rádiósok, Weyer és Nádori sem érdemeik miatt kapták meg a Magyar Telekom támogatását, hanem így akart mélyen benyalni a Telekom az akkoriban befolyásos SZDSZ holdudvarnak. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy egy toronymagasan piacvezető iWiW-et sikerült mostanra így tönkretenni. Az okokat szerintem mindenki jól ismeri. Hozzáteszem a Telekom összes egyéb szolgáltatása is hasonlóképp gagyi minőségű, ami csak azért nem hullik el a versenypiacon, mert nincs sajnos valós versenypiac Magyarországon telefóniában, mobilon, stb. A szocioliberó seggnyaló Origo is nyugodtan követhetné az iWiW-et.
kamasuka
2014. május 24. 14:26
Hogy ne lehetne. Főleg az amerikaiaknál van ezer más. :)
A_Haza Bölcse
2014. május 16. 12:54
szerintem a magyar nyelvű FB indulása (2009) előtt még korántsem volt egyértelmű hogy át fognak vándorolni az emberek, és az FB-nek sem lett volna mindegy hogy egyik napról a másikra lenyeli a 1,5 millió magyar felhasználót vagy 5 évig szipkázza el őket. és az FB-nek ez nem került volna egy fillérjébe sem, fizethettek volna részvénnyel is. oké, utólag könnyű okosnak lenni de ettől még tény, Váradinak történelmi lehetőség adatott meg és mégis elkúrta. ugyanis hosszasan lehetne idézni az iwiw felhasználók panaszait a fénykorból; 0 support, bugos/lerohadó rendszer, kimaradások, ügyfelek lehúzása/leszarása
rosszkutya
2014. május 16. 12:54
Hát, valami teljesen kamu profillal voltam fönt. Mint most a faszbukon. :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!