Az EB-vel vizsgáltatná a magyar sajtószabadságot a DK

2014. június 17. 11:23

A Demokratikus Koalíció (DK) levélben kéri Neelie Kroest, az Európai Bizottság digitális területért felelős uniós biztosát, hogy indítson átfogó vizsgálatot a magyar sajtószabadság ügyében – jelentette be az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke kedden Budapesten.

2014. június 17. 11:23

Molnár Csaba külön kitért a reklámadóra, amelyről azt mondta, hogy diszkriminatív, torzítja a médiapiaci versenyt, és miután elsősorban egy médium ellen irányul, a sajtószabadságot is veszélyezteti. A jogszabály nemcsak a magyar alaptörvénybe, hanem az EU alapelveibe és Magyarországra is kötelező szabályaiba ütközik – mondta.

A reklámadó nem adópiaci, hanem a médiumokat még inkább a kormány befolyása alá hajtó politikai kérdés – jelentette ki Molnár Csaba. Hangsúlyozta, hogy a legmagasabb adókulcs csak egyetlen médiumot érint, ráadásul az arányosság elvét is sérti, mert a teljes reklámpiacból 15 százalékban részesülő RTL Klubnak kellene befizetnie a teljes reklámadó felét.

A politikus közölte, hogy Neelie Kroestól azért kérik majd, hogy indítson átfogó vizsgálatot a magyarországi sajtószabadság ügyében, mert azok a korábbi a lépések, amelyek csak egy-egy ügyet vizsgáltak, nem vezettek eredményre. Az előző ciklusban a kormánypárt „teljes egészében elfoglalta a közszolgálati televíziót és a közszolgálati rádiót”. Az állami hirdetéseket politikai alapon és célzottan osztják szét a kormánybarát sajtóban – jelentette ki.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy az Origo főszerkesztőjét a „kormány eltávolíttatta az állásából”. Molnár Csaba úgy fogalmazott: „azt kijelenteni, hogy Magyarországon sajtószabadság van, 2014 tavaszán már nem lehet”. A DK elvárja az Európai Uniótól, hogy a magyar kormánnyal szemben is védje meg a sajtószabadságot. A kabinet ugyanis nem a magyar nemzeti érdeket, hanem pénzügyi, politikai oligarchák érdekeit képviseli – jelentette ki az ügyvezető alelnök.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2014. június 18. 01:23
én meg pszichiáterrel a dk-t.
tango47
2014. június 17. 18:09
Pszichésen érthető: gyerekkorukban is állandóan árulkodtak a tanító néninek. Akkor sokszor helyben hagyták őket a beárultak. Most itt demokrácia van és senki sem bánthatja őket, ezért ilyen bátrak megint.
Kvasztics Fedor
2014. június 17. 17:15
Mondom Vlagyimir, hogy ez a nyelvöltögetés maximum az óvodában működik. De csináld, hiszen a korlátaidon te sem tudsz átlépni, és becsülöm benned, hogy mersz kicsinek lenni. Büszkén, bátran, harsányan.
luga
2014. június 17. 16:56
Ne cáfolj semmit, Húzz el a bögre csárdába! Ott szeretni fognak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!