Segítene a kormány a Nokia és a Telekom dolgozóinak

2014. július 24. 12:54

A Nokia és a Magyar Telekom létszámleépítési terveivel kapcsolatban a kormány minden olyan eszköz alkalmazását megvizsgálja, amely enyhítheti a lépések negatív hatásait. A kabinet célja, hogy gyors és szakszerű segítséget nyújtson az érintett munkavállalóknak szükség szerint európai uniós és magyarországi „gyorsreagálású válságkezelési források” bevonásával – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

2014. július 24. 12:54

A Microsoft múlt héten jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely jelenleg mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat, a Magyar Telekom pedig csütörtökön közölte: mintegy 1700 munkavállalójától válik meg a következő két év során. Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelős uniós biztos egy keddi, a Nokia bezárásával foglalkozó sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Bizottság két alap révén tud pénzügyi segítséget nyújtani ilyen helyzetekben.

Az NGM az MTI-vel közölte: a Nokia és a Magyar Telekom konkrét leépítési terveinek ismeretében, a cégekkel egyeztetve, a leépítések konkrét ütemezésének függvényében mérlegeli, hogy igénybe vesz-e közvetlen uniós támogatást. A tárca kifejti, hogy az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap csak egyszeri, korlátozott időre szóló egyedi támogatási intézkedéseket finanszíroz. Az alapból igényelhető támogatás uniós finanszírozása mindössze 60 százalékos, amit csak a kérelem benyújtásától számított 6-8 hónap múlva fizetnek ki, addig előfinanszírozást szükséges biztosítani. Magyarország a támogatást mindeddig azért nem vette igénybe, mivel eddig az Európai Szociális Alap forrásai révén kedvezőbb társfinanszírozású uniós támogatást használt fel az elbocsátott munkavállalók elhelyezkedésének segítésére.

A gyors reagálás érdekében a kormány más eszközökkel, így például a hazai forrásból finanszírozott Válságkezelő Programmal is támogatja a tömeges létszámleépítésben érintett munkavállalókat. E program célja, hogy a létszámcsökkentésben érintett munkavállalók mind nagyobb hányada kerülje el a munkanélküliséget, vagyis munkából munkába kerüljön. A program megvalósítója az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Válságkezelő Program forrása a Nemzeti Foglalkoztatás Alap. Utóbbi program sikerrel működik a Dunaferrnél és más kisebb leépítést végrehajtó cégek esetében is – jegyzi meg az NGM.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. július 24. 15:33
Segítene a kormány a Nokia és a Telekom dolgozóinak, de nem tud. Fűnyírás nettó 40 ezerért, ha esetleg érdekel valakit....
gudmen
2014. július 24. 14:44
telekom rekordnyreséget ért az elmult évben..az üzlet megy..technologia fejlödik..az emberre egyre kevesebb szükség van..az egyik legszemetebb cég a sok közül..a kormány meg egy impotens pöcs..duma és propaganda az megy..oszt ennyi.. dözsölnek a telekom vezérei, mendezserei, a kormány tagjai..ugy együtt mindenki..a 100 ezer közmunkás és a 2000 uj munkanélküli meg néz ki a fejéböl..
kaffogó hebrencs
2014. július 24. 14:32
Újabb lépés az 1 millió munkahely felé.
kilah P
2014. július 24. 13:51
Lényegében egyetértek az előttem szólóval. És a Balpárt álláspontjával is: http://abal.hu/index.php/hirek/100-a-nagytoke-is-vallaljon-tarsadalmi-felelosseget
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!