MSZP: Segítsen a kormány az autóhiteleseknek is!

2015. január 20. 12:07

Az MSZP igazságtalannak tartja, hogy a kormány különbséget tesz a devizahitelesek között; az ellenzéki párt azt követeli a kormánytól, hogy azoknak is nyújtson támogatást, akik autóvásárlásra vettek fel devizahitelt.

2015. január 20. 12:07

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a devizahitelesek megsegítésében komoly szerepet vállalhatna a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hiszen a forint erősödése miatt „több százmillió forintot kaszált”. Cinikus az a magatartás, hogy az állam a devizahitelesek megsegítéséből kivonul – értékelte. Az ellenzéki politikus szerint az MNB-nél keletkezett extranyereség terhére a forintosítás kiterjeszthető lenne az összes devizahitelesre. Úgy fogalmazott, értik, hogy egy autó nem olyan fontos ingóság egy család életében, mint egy ingatlan, de ettől még az is súlyos teher számukra.

Burány felszólította a kormányt, hogy „fejezze be a lopást”, a minden mozgó és mozdulatlan dolog megadóztatását. Hozzátette: az MSZP a végsőkig elmegy azért, hogy a kormány ne lophassa el az emberek pénzét. Emlékeztetett arra, hogy ezért is kezdeményezték a gáz és a villany árának csökkentését, hogy a zuhanó világpiaci árak hasznát az emberek kapják meg. Szerinte a Fidesz a tavalyi választás után ott szorongatja az embereket, ahol csak tudja. Valóságos adódömping volt ősszel - mondta, példaként „a végtelenül ostoba” netadót, az útdíjat, a napelemadót említette.

Az MSZP-s képviselő úgy folytatta: miközben a kabinet mindent megadóztat, magára nézve nagyvonalú. A kisebb és olcsóbb állam ígérete ellenére, az elmúlt öt évben ugrásszerűen nőtt az államtitkárok és helyettes államtitkárok száma és jövedelme; „az osztódással szaporodó” miniszteri biztosok a helyettes államtitkároknál is többet keresnek – mondta. A költségvetési bizottság elnöke kifogásolta azt is, hogy Matolcsy György jegybankelnök több száz millió forintot költ „saját kedvteléseire”.

Arra a kérdésre, mit szólnak hozzá, hogy a KDNP kidolgozta a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslatot, Burány Sándor közölte, jó reggelt kíván a KDNP-nek, végre van egy jó ötlete az elmúlt hetek ámokfutása után. Elmondta, az MSZP öt éve szorgalmazza ennek bevezetését, már törvényjavaslatot is nyújtott be az Országgyűlésnek. Ez is egy komoly segítség lehet a bajba került hiteleseknek – összegezte véleményét.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2015. január 20. 16:40
Nyissátok ki a vörös csillagos macit! Mit képzeltek ti? Anno sütkéreztetek a böszmétekben, most meg oldja meg az Orbán! Egyébként is ezek a hitelek az idén, legkésőbb jövőre kifutnak, hála Istennek!
liberálzöld.
2015. január 20. 16:22
Hát .... Rogán a választások előtt megígérte. Mondjuk Orbán meg nem. Nagyon kell figyelni, hogy melyik fideszes mit mond. Mert ha nem Orbán mondta, az olyan, mintha nem is mondta volna senki. Mondjuk akkor is így van, ha Orbán mondta ....
balbako_
2015. január 20. 15:14
Amikor minden buszon ott volt öles betűkkel, hogy nem kell semmilyen hitelbírálat, nem kell egy fillér kezdőtőke sem vegyenek új autót no, akkor kellett volna az MSZP-nek megszólalnia, de nagyon hangosan, annál is inkább, mert éppen ők voltak kormányon, emberek ne tegyétek! Most már kár pofázni ez a hajó az ő hülyeségükből elment.
kulakman
2015. január 20. 15:06
Szegény hitelesek ,most ,hogy felkarolta őket a maszop úgy érzem végük van nincs aki pátyolgassa őket ,mert a maszop szeretete olyan mint fülig jimmyé öl butít és nyomorba dönt , ha én ilyen hiteles lennék addig verném őket míg mozognak, csakhogy megszabaduljak tőlük!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!