Horthy: Az iszlám vallásban találtam meg önmagam

2015. október 02. 13:45

Horthy Miklós unokája, Horthy István Sharif is előadott a csütörtökön rendezett HeroiKon nemzetközi konferencián. Az iszlám hitre áttért Horthy-unokának már nem megy olyan jól a magyar nyelv, de éppen ezért érezte kötelességének, hogy magyarul szólaljon fel. Elmondta: a leghatásosabb módszer a generációkon átívelő konfliktusok megoldására a megbocsátás.

2015. október 02. 13:45
Partos Bence

A legkülönlegesebb előadás Horthy István Sharif, Horthy Miklós unokájának nevéhez fűződött a csütörtökön rendezett HeroiKon Nemzetközi Konferencián. Az élete során iszlám hitre áttért, egyébként fizikus végzettségű Horthy az Urániában minden erejét összeszedve igyekezett, hogy élete első magyarországi beszédében magyarul szólhasson a jelenlévőkhöz életútjáról, a világról alkotott elképzeléseiről és arról, hogyan jutott el az iszlámhoz.

Ha nem dolgozzuk fel, öröklődik a probléma

Már rögtön az előadása elején leszögezte: habár igen nehezen megy neki a magyar nyelv, a gyökereire való tekintettel, a múltját tisztelve úgy akar ma hőssé válni, hogy nyelvi korlátait meghaladva magyarul beszél magyarokhoz. A nagyapjára külsőre kísértetiesen hasonlító Horthy István előadása első felében arról beszélt, hogy habár ő nem tudós, az élete során mégis sokat foglalkozott az emberek közötti konfliktusok enyhítésével, előítéletekkel és azzal, hogyan lehet az embereket közelebb hozni egymáshoz.

Szerinte az oktatásban dolgozók felelőssége, hogy az iskolákból tiszta szívű, jó emberek kerüljenek a nagyvilágba. Így a véres konfliktusok száma csökkenhetne – tette hozzá. A leghatásosabb módszer a generációkon átívelő konfliktusok megoldására a megbocsátás. Ha egy nemzedék nem képes a fájdalmakat, sértéseket feldolgozni magában, akkor azt megörökli a következő generáció – mondta. Horthy úgy vélekedett: a megbocsátás nem az ellenségeinkről szól, hanem saját magunk felszabadításáról.

Ami mindent megváltoztatott

Az életrajzát taglalva elmondta, hogy miután három és fél évesen elhurcolták őt is a nácik, hosszú évekig élt Németországban, Portugáliában és Angliában: szerinte ez volt élete unalmas része. Egy nap aztán valami olyat érzett, ami mindent megváltoztatott. Hirtelen minden körülötte lévő történésnek és szépségnek a tudatára ébredt. Úgy fogalmazott, hogy olyan volt ez, mintha egy szürke világból fél órára kilépne egy teljesebb, tökéletesebb világba.

Horthy elmesélte: élete hátralévő részében azt az utat kereste, ami visszavezeti őt ebbe az állapotba. Végül az iszlám vallásban találta meg önmagát. Egészen pontosan a Szubud lelki–spirituális tapasztalat segítségével. Horthy István Sharif végezetül kifejtette: szerinte minden embernek van lelke, és azzal járulunk hozzá egy szebb jövőhöz, hogy életünk során próbáljuk megtalálni azt.

A fenti fényképet Gecse Géza készítette, ajánljuk témába vágó írását!

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sátánkutya
2015. október 03. 16:55
Amikor meghallottam, hogy hír van arról, a magyar népet írtó és mélyen megvető nicolaus von horti, osztrák nácifűrer, (ferencjóska eüpapírja, kapcarongya) unokája mohamedán hitre tért, miközben nagyapja agyatlan hívei lelkes mohamedángyűlölők az antiszemitizmus mellett... hát sejtettem, hogy lesz itt kiakadás meg anyázás, meg "árulózás", "márnemvagymagyarozás", "fajárulózás", stb. és ez be is bizonyosodott. Köszönöm a jóízű nevetést, hölgyeim és hölgyeim, maguk aztán tényleg szűklátókörű, hipertímiás gyűlölet- és gennyfazekak. Bár nem értem: a hisztérikus, fajgyűlölettel átitatott mohamedán-ellenesség egyszerre jelenik meg amerika kedvenc háborús ürügyei között, és most a neohungaristák, akik szívvel-lélekkel amerikánusok ugyan, hisz a fasiszták összetartanak a ballal szemben, ugyanakkor, ha orbániáról van szó, dühödten támadják az usa közbeszólásait...látszólagos önellentmondás. Feloldható?
tevevanegypupu
2015. október 03. 08:15
Talán akik így áttérnek, túl nehéznek tartják a kereszténység EGYETLEN legfontosabb tanítását..szeresd felebarátodat mint tenmagad. Az iszlám vallás öt alappillérének megtartása könnyebb lenne?
Migránspátyolgatás
2015. október 02. 23:00
Békanász a hasadon A Fakutya Lázár Ánygán Páván névváltoztatással egybekütve áttértél az iszlám hitre is? Hogy hogy? Mikor a bérkommentelésért havi több milliót fizető gazdád, az orbán egy marranó, titokban a zsidó hitét gyakorló midó?
Migránspátyolgatás
2015. október 02. 22:56
Agnieszka "A megbocsátás nagyon fontos, ahhoz, h. élni tudjunk, fölül kell a sérelmeken emelkedni." Ezt légyszives naponta elmondani a páva utcai zsinagógában Ugyanis a zsidók még 70 év után is a tegnap született magyarok vérét IS akarják ontani, kollektíve megbélyegezve a magyar népet egy 70 évvel ezelőtti, tőlünk teljesen független történés miatt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!