Heti Válasz: Vajna közel 7 milliárdos állami banki hitelt kapott a TV2 megvételéhez

2015. december 15. 13:37

Az állami tulajdonú, külügyminisztérium által felügyelt Eximbank 6,7 milliárd forint „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” adott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos cégének arra, hogy megvásárolja a TV2-csoportot – tudta meg a Heti Válasz ma már nyilvános dokumentumokból.

2015. december 15. 13:37

Érthetetlen, hogy eddig miért titkolózott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve az általa felügyelt Eximbank azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy kapott-e Andy Vajna az állami tulajdonú pénzintézettől hitelt a TV2 megvásárlására, hiszen az arról tanúskodó információk mostanra nyilvánosak – írja a Heti Válasz.

Az ügylet során ugyanis az Exim a hitel biztosítéka gyanánt zálogjogot szerzett, amit be kellett jegyeztetni a Fővárosi Törvényszéknél – magyarázza lap. A hitel e szerint 21 millió euró, azaz nagyjából 6,7 milliárd forint volt.

Az bankot felügyelő miniszter, Szijjártó Péter tíz nappal a szerződés megkötése után még azt nyilatkozta, hogy „az Eximbank semmilyen médiavásárlást nem finanszírozott közpénzhez köthetően”. A Válasz szerint ebből a kitételből nehezen értelmezhető a „közpénzhez köthetően”, mivel az Exim egy állami bank, amelyet egyébként eredetileg arra hoztak létre, hogy a magyar exportőröket – és ezáltal a magyar külgazdaságot – hitelkonstrukciókkal segítse.

A Heti Válasz úgy vélekedik, hogy Vajna 2,5 milliárdos önrésze a tévévásárálásnál ugyancsak az államnak köszönhető, mivel tavaly 3 milliárd forintos nyereséget hozott, hogy ő kapta meg a fővárosi kaszinók üzemeltetési jogát.

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bini
2016. június 12. 23:42
Tévedés Simicska késöbb lett tulajdonos. Eredetiben Borokai üzlete Volt, aki késöbb átváltott a HV-re. Azért elég pikáns pont a HV részéről előadni a Tiborcz panaszát és Vajnára mutogatni.
2016. május 21. 22:09
"Vajna 2,5 milliárdos önrésze a tévévásárálásnál ..." Szent Habakuk! Hát mekkora képernyője lehet ennek a tévének, hogy ilyen sokba kerül? :)))
balbako_
2016. március 01. 21:01
Más nem banki kölcsönből vesz? Dehogynem!
VakzKommondor
2016. február 13. 10:09
hogyhogy csak ennyit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!