Botrány után: azonnali vizsgálat indul az FKF-nél

2016. augusztus 31. 10:05

„Azonnali, teljes, részletekbe menő vizsgálatot” rendelt el Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős budapesti főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. szerződéskötései ügyében. A Mandiner hétfőn arról írt: sokmilliós tendert nyert el az FKF-nél az FKF tanácsadója.

2016. augusztus 31. 10:05

A Mandiner értesülései szerint az FKF-nél korábban informatikai tanácsadóként működő Sikos Zsolt SAS Group nevű cége többszörösen is törvényszegő módon jutott sokmilliós megbízáshoz, melynek keretében összesen nettó 350 ezer forintos napidíjért adhat tanácsot három szakértő. A 17,5 milliós keretösszegű kiírásban még azt sem szabták meg előre, hogy a megállapított keretösszeg erejéig legalább hány órában kell tanácsot adni. 

Az FKF hétfőn délután úgy reagált: a törvényi előírásoknak megfelelően működnek, kötötték és kötik meg szerződéseiket. A Mandiner cikke kapcsán az közölték: „természetesen meg fogjuk tenni a megfelelő lépéseket”.

A Mandiner kedd folyamán közölte az üggyel kapcsolatos dokumentumokat is, amelyek cáfolják az FKF védekezését.

A fejlemények nyomán szerdán Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős budapesti főpolgármester-helyettes „azonnali, teljes, részletekbe menő vizsgálatot” rendelt el az FKF szerződéskötései ügyében – írja a NOL.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2016. augusztus 31. 13:41
Kiderült. Vagyis van valamiféle kontroll.
csuka
2016. augusztus 31. 12:56
"Azonnali vizsgálat indul az FKF-nél" --- Tessék tovább menni! Minden a legnagyobb rendben. Nincs itt semmi nézni való.
még fokozza
2016. augusztus 31. 10:50
"A Mandiner értesülései szerint" Ezek a mandineres fiúk állandóan kavarják.
nick89
2016. augusztus 31. 10:30
Ez meg a Draskovics Nyilai Terrorszervezet próbarobbantásos videója, amit Budaházy György robbantott az ürgebőrbe varrt focilabdából: https://youtu.be/lfKNchykgy4 10 ember halálát okozta később, amikor a vörösiszap elöntötte Devecsert, Kolontárt, sőt Budaházyék lőttek a Kossuth-téren -56-ban. És a salgótarjáni sortűz kitervelője Budaházy. És ő vadászott álREBISZ-esnek álcázva 2006-ban sörétes puskával a tüntetőkre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!