Nyerges a Közgéptől való távozásáról: Nem vesztem össze Simicskával!

2017. január 14. 14:06

A Közgép éléről hétfőn távozó Nyerges Zsolt az Indexnek cáfolta, hogy amiatt távozott volna, hogy összeveszett Simicska Lajossal. Mint mondta, tulajdonosként továbbra is részt vesz a cég munkájában és üzlettársa marad Simicskának.

2017. január 14. 14:06

Ahogy arról a Mandineren is beszámoltunk, hétfőn távozott Nyerges Zsolt a Közgép Zrt. igazgatósági elnöki posztjáról: a helyét Vida Ildikó korábbi NAV-elnök vette át. Szintén lecserélték Németh Miklós vezérigazgatót, akinek a tisztségét Kinde Kálmán, a Pannon Lapok Társaságának nemrég kirúgott gazdasági ügyvezetője tölti be mostantól.

Az Index most megszólaltatta az ügyben Nyerges Zsoltot: arra voltak kíváncsiak, azért távozik-e a Közgép éléről, mert összeveszett Simicska Lajossal, amint arról kormánypárti sajtóorgánumok cikkeztek. Nyerges a felvetést hevesen cáfolta. „Hallottam már egy-két hülyeséget, de ez a jereváni rádió kategóriája. Bárki találja ki ezeket a sztorikat, nagyon élénk a fantáziája” – mondta.

Azt is hozzátette, hogy bár a vezetésből távozik, továbbra is részvényes a Közgépben, vagyis tulajdonosként üzlettársa marad Simicskának. 

Nyerges azt mondta, azért vonul vissza az igazgatóságból, mert belefáradt a mindennapos küzdelmekbe, és most inkább a hobbijainak akar élni, a sporttal, sportlétesítményeivel akar foglalkozni.

 

Fotó forrása: Közgép Zrt.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. január 16. 10:26
Süt az értelem a szemeiből.
császár
2017. január 14. 21:10
Elgondolkodtató, már-már elkepesztő, hogy-az egyébként legkönnyebben elvegezhetőnek tartott jogi egyetem mennyi fantasztikus üzleti zsenit, vezető politikust állít elő. talán csak a víz-gáz fűtésszerelési szakmunkásképzés hatékonysága hasonló. A mérnökképzés sem rossz, de ők csak a külföldi tulajdonú cégeknél keresettek
Tehetős Totó
2017. január 14. 20:52
Nám vászákádták: várákádták!
Gerebenes Ramon
2017. január 14. 19:32
Pontosan az ilyen típusú férgek miatt szavazok Viktorra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!