Brüsszel jóváhagyta Paks 2-t

2017. március 06. 12:19

Hétfőn jóváhagyta a paksi bővítést állami támogatását az Európai Bizottság, de támasztott azonban hozzá három feltételt.

2017. március 06. 12:19

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítése – derült ki a bizottság hétfőn kiadott közleményéből. A bizottság vizsgálata során megállapította, hogy a két új paksi nukleáris reaktor (Paks II.) megépítéséhez nyújtott magyar pénzügyi segítség állami támogatást tartalmaz. A bizottság jóváhagyta a támogatást az uniós állami támogatási szabályok alapján, miután Magyarország kötelezettséget vállalt a versenytorzulás korlátozására.

Magyarország a Paks II. atomerőmű megépítése mellett döntött, és ehhez az uniós szerződések alapján joga van. A bizottság feladata annak biztosítása, hogy az állami támogatás következtében az energiapiacon jelentkező versenytorzulás a lehető legkisebb mértékű legyen. Vizsgálatunk során a magyar kormány jelentős kötelezettségeket vállalt, ami lehetővé tette, hogy a bizottság jóváhagyja a beruházást az uniós állami támogatási szabályok alapján” – szögezte le Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos

Az Index szerint három feltételt szabott az Európai Bizottság. Az egyik feltétel szerint Paks 2-nek önállónak kell lennie, nem maradhat az MVM-csoportban. A második feltétel, hogy az ott termelt áram legalább 30 százalékát tőzsdén kell értékesíteni, illetve hogy a többi részéhez mindenkinek egyenlő feltételekkel kell hozzáférnie. A harmadik feltétel pedig az, hogy ha Paks 2 nyereséges lenne, akkor a profitot csak karbantartásra fordíthatja, további fejlesztésekre nem, az orosz hitelt kell belőle visszafizetni.

(MTI/Index)

Összesen 813 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2017. március 08. 21:06
A zöld energia nem önmagától drága, hanem mert még egy hagyományos erőművet is mögé kell építeni, hogy pótolni tudja mikor kiesik.
ciprióta
2017. március 08. 07:34
a jelenlegi orosz müszaki szinvonalon gyártott atomerőmüvi blokkok negyven éves fejlesztés eredményei, elavultak, orosz hardverrel felszereltek, csak olyan országok rendelik ,akik nem kivánnak fizetni érte. Az ingyencirkusznak azonban következményei is lesznek. Egy bizonytalan orosz szállitás,amelyet bármikor szétloccsanthat egy belső orosz polgárháboru.
ciprióta
2017. március 08. 07:30
üzenem néktek innét Oroszországból...a büdös életben nem kapjátok meg az orosz führer által agyonigért tiz milliárdot. Az orosz költségvetés üres. De azért csak nyaljátok putler valagát faszfejek.
Sitiveni Klein
2017. március 07. 17:16
"Az éves árakat pedig nem is különösebben érintette, azok 2018-20-ra is 36-38 € körül mozognak." Béljóslással is foglalkozol?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!