Harminc éve indult a Szomszédok

2017. május 08. 12:31

1987. május 7-én mutatták be a gazdagréti panelház lakóinak életét bemutató Szomszédok című teleregény első részét. Volt olyan epizód, amelyet hat és félmillión néztek meg. A sorozat 1999 szilveszteréig tartott.

2017. május 08. 12:31

A harminc éve indult sorozatban Vágásiék, Takácsék, Mágenheimék mindennapjait követhették nyomon a nézők, attól kezdve, hogy beköltöztek a panelházba. A kéthetente csütörtökönként jelentkező epizódokban a szereplők mindennapi problémáit kisebb-nagyobb gondjait dolgozták fel. A sorozat sikerét az is mutatja, hogy volt olyan epizód, amelyet hat és félmillión néztek meg. 

Vágásiék

Nemcsák Károly, aki Vágási Ferencet alakította a sorozatban, az M1 aktuális csatorna hétfői adásában elmondta: a nagy nézettség titka az lehetett, hogy a sorozat azokról a problémákról beszélt, amelyek mindenkit foglalkoztattak, de közben nem politizált. Ezen kívül a sikert az is adhatta, hogy a legkisebb epizódszerepet is színészek játszották. „Minden egyes feladat, minden egyes kis feladat komoly színészi teljesítményt rejtett magában” – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy Horváth Ádám rendező nagyon jól ismerte a szereplőket, ezért sok olyan mozzanat is bekerült a sorozatba, amely a szereplők életével kapcsolatban állt. 

Gór Nagy Mária, aki Nagy Vilma testnevelő tanárt alakította sorozatban, elmondta, hogy annak idején, amikor elvállalta felkérést fiai még kicsik voltak és nehéz volt megoldani a felügyeletüket, ezért Horváth Ádám beleírta őket a történetbe. 

„Így Vilmának volt két nagyon rossz gyereke, akik többek között cigarettáztak és felgyújtottak a szalmakazalt” – idézte fel Gór Nagy Mária, hozzátéve, hogy a közel tizenhárom évig zajló forgatások alatt a csapat egy igazi baráti társasággá alakult és mindig nagyon várták a közös munkát. 

Mágenheimék

A sorozatban a Mágenheim Juli édesanyját, Etust alakító Csűrös Karola az M1 riportjában elmondta, hogy a forgatás kezdetekor nem gondolta volna, hogy harminc év elteltével is ilyen népszerű lesz a sorozat és hogy még a mai napig még mindig Etussal azonosítják őt. 

Horváth Ádám, a sorozat forgatókönyvírója és rendezője azt mondta, hogy a Szomszédok harminc év elteltével már a történelmet mutatja be, ez lehet a mostani népszerűségének a titka, annak idején pedig azért lehetett sikeres, mert naprakészen mutatta be azokat a dolgokat, amelyek annak idején foglalkoztatták az embereket.

A sorozatból 331 rész készült, az utolsót 1999. december 31-én mutatták be.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SonGoku nagyfaterja
2017. június 20. 03:36
A magyar időket olvasták a gazdagréti batmanék is, legalábbis az megmaradt ma is ugyanannak a szennynek.
balbako_
2017. május 30. 11:06
Ócska posztszocialista kampánysorozat volt.
flesh ripper
2017. május 18. 21:25
Kordokumentum, egybeírva! Még akkor is ha a netes korrektor mást kínál. Ettől függetlenül, nem kor-dokumentum, nem kordokumentum, hanem kórdokumentum, vagy, ha úgy tetszik, kór-dokumentum.
flesh ripper
2017. május 18. 21:25
Bocs: "azt az az önsorsrontó"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!