Böjte Csaba: A sorsot meg lehet fordítani

2017. augusztus 20. 15:01

Böjte Csaba ferences szerzetes vasárnap Pécsett tartott ünnepi beszédet a Magyarok kenyere elnevezésű jótékonysági rendezvényen. A liszt- és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehéz sorsú gyermekhez jut majd el.

2017. augusztus 20. 15:01

A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre” – jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes vasárnap Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén. Az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint a világ viszontagságait látva „olyan könnyen mondjuk ki, hogy nincs tovább, hogy a Jóisten elfordította az arcát”, de mint kiemelte, „igenis a sorsot meg lehet fordítani és rajtunk múlik, hogy mit hoz a holnap”

Korinek László jogászprofesszorra, a Pécsről indult Magyarok kenyere program ötletgazdájára utalva döbbenetesnek nevezte, hogy egy ember kezdeményezése ilyen szép eredményeket tud elérni. Korinek László a csapadékos időjárás miatt a Pécsi Egyházmegye Magtár elnevezésű rendezvényközpontjában megtartott ünnepségen az összefogás és a másokért tenni akarás fontosságát hangsúlyozta, majd külön méltatta a kárpátaljai gazdák idén is kiemelkedő búzagyűjtését.

Az eseményen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke közölte, várhatóan az idei adománybúza mennyisége megközelíti vagy meghaladja a tavalyi 515 tonnát. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere többek között a baranyai megyeszékhely szerepét méltatta a jótékonysági kezdeményezésben. 
   
A liszt- és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével. Böjte Csaba elmondta, hogy az adománynak köszönhetően alapítványuknál 2500 gyermek ellátása biztosított.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2017. augusztus 21. 07:05
Igen,a sorsot meg lehet fordítani. De leginkább olyanok kellenek hozzá, mint Csaba testvér. Aki munkája végeztével nem megy haza a kapcsolatai révén összegrundolt úszómedencés házába "kipihenni" magát.
ottapont
2017. augusztus 20. 22:21
Minden olyan gesztus, cselekedet amely erősíti az összetartozás, az egymás iránti bizalom, felelősség érzését kimondhatatlanul fontos. Legyen áldás a munkájukon!
péterx
2017. augusztus 20. 20:34
A megfogalmazás nem precíz : sorsot megfordítani nem lehet , maximum pozitív irányba befolyásolni , személyes beavatkozásokkal . Ettől még a lényegben Csaba testvér igazat mondott .
turáni sólyom
2017. augusztus 20. 20:24
Csaba testvér a jelen magyar nemzet első számú személyisége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!