Sorosozással vágott vissza a Fidesz a Riporterek Határok Nélkül-nek

2018. augusztus 04. 17:55

Az újságírószervezet nehezményezte, hogy a Hír TV-t „Orbán Viktor egyik barátja” vásárolta meg, a Fidesz szerint pedig a Riporterek Határok Nélkül egy „Soros-szervezet”.

2018. augusztus 04. 17:55

A Fidesz szerint megint egy „Soros-szervezet” próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe – ezt a párt frakciója közölte szombaton az MTI-vel, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet nyilatkozatára reagálva

Az RSF pénteken a honlapján közzétett nyilatkozat szerint elítélte, hogy a HírTV-t „Orbán Viktor kormányfő egyik barátja” vásárolta meg. A történteket a szervezet a legújabb lépésnek értékeli a miniszterelnök és a Fidesz részéről az ország médiájának elfoglalásában. A hatóságok egyre jobban korlátozzák a sajtó szabadságát, és azt a képességét, hogy a demokrácia őre legyen – vélekedtek.  

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója közleményben erre úgy reagált, hogy „a Riporterek Határok Nélkül egy Soros-szervezet. Bevallottan Soros pénzéből működik, a bevándorláspárti Soros-hálózat része. Tehát megint egy újabb bevándorláspárti Soros-szervezet próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe és a magyar politikába”.

(MTI)

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2018. augusztus 05. 12:09
Riporterek határok nélkül, orvosok határok nélkül stb. stb. Ismerjük, tudjuk.
zoles
2018. augusztus 05. 11:38
A fidesznek meg csak annyit kellett volna válaszolni, hogy a Riporterek Határok Nélkülieket meg Soros György vásárolta meg.
kitiltott
2018. augusztus 05. 10:26
Egyertelműen a hazai ballibsi nyavalygas forditasa.. Koze sincs az igazsaghoz..
Rasdi
2018. augusztus 05. 10:17
"...elítélte, hogy a HírTV-t „Orbán Viktor kormányfő egyik barátja” vásárolta meg. " Már elnézést, de ha valaki valakinek a barátja, akkor már nem vehet meg valamit? És mikortól számít valaki "barátnak"? Ha együtt ültek bilin az óvodában? Vagy ha egy emeleten laknak? Netán ugyanaz volt kurvájuk? De ugyanez vonatkozik a gazdasági életben is arra, amikor ilyen "alapos összefüggésekre" világítanak rá? Elvi oldalról,rendszerkritikaként joggal lehet emlegetni, konkrét nevek nélkül pl. hogyan keni el a jogi személy fogalma adott esetben szűk személyi körök aránytalan gazdasági befolyását, de attól az is törvényes, mint ahogy törvényes a politikusok családtagjainak, ismerőseinek, barátainak a részvétele a gazdasági életben. Konkrét döntési kompetenciák esetén lehetnek meghatározott kizárási kritériumok, de ez így egyszerűen nevetséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!