Olasz vetítéssorozat az Urániában

2018. november 18. 11:03

Ezúttal a csizma eldugottabb szegleteibe kalauzolják el a nézőket.

2018. november 18. 11:03

Filmtörténeti klasszikusokon és kortárs mozidarabokon keresztül ismerkedhetnek meg Olaszország tájaival, történeteivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 21-én induló, Itáliai utazás című vetítéssorozat nézői.

Az Uránia és a Budapesti Olasz Kultúrintézet közös sorozata kétheti gyakorisággal, tizenhárom alkalommal jelentkezik – közölte a filmszínház. Mint felidézték: a sorozat előzménye a 2017/18-as évad nagy sikerű válogatása, a Római anzix volt, amely az olasz fővárosra koncentrált.

Ezúttal a »csizma« eldugottabb szegleteibe kalauzolják el a nézőket: néhány észak-olasz város érintése mellett elsősorban a déli tartományokra - Campaniára, Pugliára, Basilicatára, Calabriára, Szardíniára és Szicíliára - összpontosítanak. Szicílába éppen a nyitófilm, Giuseppe Tornatore önéletrajzi ihletésű klasszikusa, a Cinema Paradiso révén juthatnak el a nézők. Campaniát egy másik klasszikus, Vittorio de Sica Házasság olasz módra című remeke idézi meg Sophia Lorennel és Marcello Mastroiannival a főszerepben.

Puglia filmje a sorozatban egy tavalyi alkotás, a Disperata bárkája lesz, amely a címbéli falu olaszosan temperamentumos lakóival ismertet meg. A Basilicata parttól partig című vígjáték az olasz csizma »bokájánál« fekvő tartományba röpíti el a nézőket egy éppen újraszerveződő amatőr zenekar kalandjairól mesélve. Calabriába pedig az immár szintén klasszikusnak mondható A calabriai fiú című Comencini-filmmel jutnak el a nézők, egy olyan kisfiú történetén keresztül, aki a római olimpia hatására beleszeret a hosszútávfutásba.

Lazio a helyszíne a sorozat két filmjének is: a Cannes-ban idén bemutatott és a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazott Dogman - Kutyák királya című alkotásnak és Alice Rohrwacher 2018-as csodabogár-történetének, a Szent és a farkasnak. Szardínia szigetére szintén egy egészen új mozifilm, A férfi, aki megvette a holdat című Paolo Zucca-komédia visz át.

Velencét a Lux-díjas A lány és a költő, Toscanát a Paolo Virzi rendezte Toszkán szépség, a Vezúv vidékét pedig Ferzan Özpetek Fátyolos Nápoly című thrillerével járhatja be a közönség. Az északi tartományok közül Piemont került még be az Itáliai utazásba Valeria Bruni Tedeschi színész-rendező Kastély Olaszországban című »kapuzárási komédiájával«.

Szerepel a válogatásban a széria címadó darabja, Roberto Rossellini Itáliai utazás című 1953-as filmje is - főszereplők: Ingrid Bergman és George Sanders -, amelyben a külföldi utazó szemével lehet rácsodálkozni a dél-olasz kultúrára. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal mutatják be. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló vetítések előtt meghívott vendégek, irodalmárok, filmtörténészek, az olasz kultúra jó ismerői avatják be a közönséget a filmek és a megjelenő tájak titkaiba.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Természetes Orbánizmus
2018. november 18. 11:55
Miért kell világháborús ellenségeink kúltúráját propagálni magyaroknak magyar pénzből? Román és francia film hetek is lesznek TRIANON évfordúlójára?
duzur
2018. november 18. 11:46
De jól hangzik ! Ilyesmi mindig öröm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!