Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A Honvédelmi Minisztérium bebizonyította, hogy a 11 románnak vélt katona közül 5 magyar volt.
A magyar Honvédelmi Minisztérium illetékese szerint az úzvölgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt. A bejelentést Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tette szerdán Tusnádfürdőn, az úzvölgyi katonatemetőről, valamint a Hargita és Bákó megye közötti határvitákról szervezett pódiumbeszélgetésen. A HM képviselői ki is osztották az öt magyar katona – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Madaninecz György és Román Mihály – halálát nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát.
Németh Szilárd, a HM államtitkára a beszélgetésen kijelentette: a magyar kormány a történeti hűség, a szakmaiság szempontjait és a jogi normák betartását próbálja érvényesíteni a katonatemető ügyében.
(MTI)