Kövér László: Egy új közép-európai egységben „kell feloldanunk ellentéteinket”

2020. február 28. 22:24

Egyetlen módon lehet meghaladni Trianon sokkját, ha egy új közép-európai egységben „oldjuk fel ellentéteinket” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

2020. február 28. 22:24

Egyetlen módon lehet meghaladni Trianon sokkját, ha egy új közép-európai egységben „oldjuk fel ellentéteinket” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken Nagykanizsán, a helyi református egyházközség által szervezett fórumon. Kövér László kiemelte, soha nem volt olyan reményteljes egy új közép-európai együttműködés indítása, mint most, 2020-ban. Ennek az a célja, hogy kölcsönösen „tekintettel legyünk egymás érdekeire, de segítsük is egymást” a nemzeti érdekek megvalósításában – tette hozzá. A Hella Ferenc református tiszteletes és Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester részvételével zajló beszélgetésen a házelnök azt fejtegette: nem érdekünk az, hogy a mi megemlékezésünk a 100. évfordulón okot adjon mások számára a gyűlölködésre.

„Múlóban van” a trianoni döntés okozta trauma, ennek egyik oka, hogy az idő múlásával az új generációknak már nincsenek olyan személyes élményeik, amiket a nagyszüleik átéltek és elmeséltek volna nekik - mondta a házelnök, hozzátéve: „amikor megszűnik ez a személyes kapcsolat, akkor van baj”, ezért sokkal több hárul a politikára, a kultúrpolitikára, az oktatásra. Erőfeszítéseket kell tenni, hogy ez a tudás, tapasztalat, élmény átadódjon, éppen ez a Nemzeti alaptantervről (Nat) szóló viták tétje is – közölte az Országgyűlés elnöke. „Akik a Nat-ot bírálják, azoknak valójában az a bajuk, hogy ez nemzeti”, azt a célt tűzi ki, hogy Magyarországon a közoktatásból kikerülő minden gyereknek legyenek olyan ismeretei, élményei, „ami alapján magára ismer a határon túli magyarokban” is. Olyan kulturális örökséget kapjanak, „ami egy nemzetté tesz bennünket a következő száz évben is” – mondta Kövér László.

A házelnök közölte: szeretnék folytatni a nemzet határok feletti egyesítésének programját, hogy – függetlenül a határoktól – „úgy szőjük össze a szétvágott közösségeknek az életét a magunkéval, mintha egy határon belül élnénk”. Nagyon sok múlik azonban az utódállamok politikai elitjeinek hozzáállásán, ezért is vagyunk kényes helyzetben a 100. évforduló kapcsán. Kitért arra: azok az államok, „amelyek részesültek a száz évvel ezelőtti koncból”, Ausztria és Románia kivételével ma már nem léteznek abban a formában, mint akkor. „Ők már nem tudnak olyan teljes szívvel ünnepelni, mint ahogy mi gyászolunk”, és nem is szeretnénk kiprovokálni, hogy „újból belénk mélyesszék a karmaikat”, mert őszintén törekszünk az együttműködésre – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Kövér László arról is beszélt, hogy a határokon átnyúló nemzetegyesítési programhoz nincs szükség új jogszabályokra, ezeket - mint tíz éve a nemzeti összetartozásról szóló törvényt – már megalkották. Ma a gazdasági kapcsolatok élénkítése van napirenden, ennek része, hogy szinte minden szomszédos országban folyik olyan gazdaságfejlesztési program, amely a határon túli magyarokat támogatja magyar költségvetési forrásból. Kiemelte, intenzív a gazdasági kapcsolat Romániával és Szlovákiával, de Lengyelországgal is, a határokon túl pedig óvodák, iskolák, bölcsődék felújítása is zajlik, ami hihetetlenül fontos. A szomszédos országokkal való szorosabb kapcsolat érdekében akár javasolni lehetne, hogy leginkább a határok közelében második idegen nyelvként a szomszéd ország nyelvét tanulják a diákok a nemzetek közötti megértés jegyében – jegyezte meg a házelnök.

A politikus szót ejtett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról, amelynek legközelebbi, márciusi ülésén a trianoni döntés évfordulója alkalmából szeretnék egy dokumentumban összefoglalni, hogy hová is jutottunk száz év alatt. Ezzel azt a kezdeményezést kívánják támogatni, hogy az európai fórumokon tűzzék napirendre az őshonos kisebbségek jogainak témáját. Kövér László arról is kifejtette a véleményét, hogy a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezést további direkt politikai eszközökkel már nem lehet segíteni. Az Országgyűlés az ellenzéki pártok egyetértésével határozattal hívta fel a figyelmet arra, hogy minél többen támogassák ezt a polgári kezdeményezést, amelynek keretében május 7-ig hét országból egymillió aláírást kellene összegyűjteni.

(MTI)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LPJ53
2020. február 29. 18:53
A zsidók 2000 évig mondták, hogy "jövőre Jeruzsalemben" és megadott. Romániában a 3 magyar többségű megyében hivatalos nyelvké akarják tenni a magyart, az ottani románok tiltakoznak.
Menhetten
2020. február 29. 15:59
Kövér László állapota szemmel láthatólag súlyosbodik. Az egy dolog, hogy veszi magának a bátorságot és nyilatkozik mindenki nevében. Ez is egy tünet, nincs egyedül ezzel a kórképpel. Az viszont, hogy már látható módon teljesen elrugaszkodott a valóságtól, ráadásul képtelen meghatározni saját helyét és szerepét az országon és a társadalmon belül, ennek következtében mindenhatónak érzi önmagát is, a kormányt is, az túlmegy minden írott és íratlan szabályon. Van egy Kövér László nevű ember, aki soha nem tudott és soha nem is fog tudni kivergődni a lánctalpas tahóság öröklött sötétségéből, de úgy kellene tennie, mintha államférfi lenne. Ez annyira megy neki, mint elefántnak a porcelánboltban a piruett. Végül pedig Kövér pontosan láthatja belülről, amit kifelé titkolni igyekeznek, bár egyre kevesebb sikerrel. Orbán teljesen instabil lett, a fidesz-kormány viszont nélküle percek alatt borulna, mert a hataloméhes feltörekvő senkik elharapnák egymás torkát a pozícióért, ráadásul a szavazóbázis nem a fideszre, hanem A Viktorra van kihegyezve. A szekta csak a szektavezérrel működik, máshogyan nem.
Agnieszka
2020. február 29. 14:13
Nem felejteni kell, hanem amin lehet, felülemelkedni, akikkel lehet, együttműködni a közös, volt szovjet blokkbeli országok érdekeiért. A Nyugatnak nem kellünk partnernek, nem is csoda, más a német, svéd, holland életszínvonal, mint a magyar. Ők tényleg kizárólag önérdekben gondolkodnak, nem vagyunk egy súlycsoportban. Az a lényeg számukra, h. mit és hogyan lehet kivinni. Most kevesebbet, mint Ripacsék alatt, ezért van az Orbán kormány alatt demokrácia deficit. Meg kell próbálni. Viszont VAN, amin NEM lehet felülemelkedni, ez a nyílt magyar, magyar nyelv és kultúra ellenes kormányzás.
Senye Péter
2020. február 29. 13:01
Mit felejtsenek el azok, akiknek a nagyanyjuk mondta el, hogy a tanítónője sírva mondta el osztályának, mi történt akkor Trianonban? Ez már a génjeinkben van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!