A rozsdaövezetekben már egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet

2020. május 28. 11:01

A már folyamatban lévő lakásépítések is megkaphatják a rozsdaövezeti besorolást.

2020. május 28. 11:01

A rozsdaövezetekben már egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet, a kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amelyet a rozsdaövezeti lakásfejlesztésekre vonatkozó törvényjavaslat megjelenése miatt készített.

Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közlemény szerint ha a törvénytervezetet elfogadják, akkor a rozsdaövezetek kijelöléséről a kormány dönthet az adott önkormányzattal történt egyeztetések után. Ez pedig azt jelenti, hogy a már folyamatban lévő lakásépítések is megkaphatják a rozsdaövezeti besorolást, amennyiben a később kijelölendő rozsdaövezeten belül épülnek, és így a kedvezményes, 5 százalékos áfával kerülhetnek majd piacra.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben arra is rámutatott, hogy vannak még tisztázatlan kérdések, például az, hogy mely területeket jelölik ki erre a célra, illetve, hogy mely rozsdaövezeti lakásokból mennyit vásárolhatnak meg magánszemélyek és mekkora lesz a bérlakások aránya. A szakértő szerint lesznek olyan területek, ahol lényegében azonnal megindulhatnak a társasház-építések, ez támaszt adhat a járvány miatt visszaeső lakásépítési kedvnek. Vannak azonban olyan rozsdaövezetek, ahol még kármentesítésre, előkészítésre van szükség a társasházak építéséhez. A szükséges munkák elvégzése után a kijelölt területeken közép- és hosszú távon új lakások, társasházak épülhetnek, esetleg új városrészek jöhetnek létre - tette hozzá Balogh László.

Közölték, az ingatlan.com adatai szerint lenne igény az új lakásokra: májusban 15 százalékkal többen érdeklődtek irántuk, mint egy évvel korábban, a járvány előtti szinthez képest pedig 24 százalékos volt a növekedés.

(MTI)

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karácsony Szilvi
2020. május 28. 15:08
Mondja már meg valaki, MI AZ A ROZSDAÖVEZET?????????
benedek77
2020. május 28. 11:58
Azt sosem értem, hogy minek ennyi lakás, ha kb 30ezerrel kevesebben vagyunk minden évben. Kik veszik meg?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!