Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tállai: A kormány mindent megtesz a vidéken élők életminőségének javításáért

2020. augusztus 02. 19:33

Az államtitkár ismertette, hogy a Magyar falu program fejlesztéseire 2020-ban már 219 milliárd forint, jövőre pedig 252 milliárd forint áll rendelkezésre.

2020. augusztus 02. 19:33
null

A kormány mindent megtesz azért, hogy folyamatosan javuljon a vidéken élők életminősége – jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőbábán. Tállai András a Magyar falu program keretében megújult református gyülekezeti ház átadó ünnepségén azt mondta: a kormánynak fontosak a vidéken élők. Mindent megtesznek azért – tette hozzá –, hogy a vidéki települések ne néptelenedjenek el, és az ott élők életminősége folyamatosan javuljon.

Az államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője, ismertette: a Magyar falu program fejlesztéseire 2019-ben 150 milliárd forint állt rendelkezésre, 2020-ban már 219 milliárd forint, jövőre pedig 252 milliárd forintot lehet a vidéken élők életminőségének javítására fordítani.

Tállai András sikeresnek nevezte a Magyar falu programot. A tavalyival összevetve nagyjából ugyanannyi, 11 000 pályázat érkezhet be idén az önkormányzatokhoz a program forrásaira – mondta. Kiemelte, hogy tavaly az 5000-nél kevesebb lakosú települések 97 százaléka legalább egy pályázatot benyújtott. Hejőbábán 15 millió forintból újult meg a református gyülekezeti ház, amely így már közösségi térként is szerepet játszik a település életében, különböző foglalkozásoknak és gyermektáboroknak is helyet ad.

(MTI)

Fotó: Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a Magyar falu programban megújult református gyülekezeti ház átadóünnepségén Hejőbábán 2020. augusztus 2-án. Tizenötmillió forintból újult meg az épület, amely így már közösségi térként is szerepet játszik a település életében, különböző foglalkozásoknak és gyermektáboroknak is helyet ad.
MTI/Vajda János

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kata56
2020. augusztus 03. 09:33
Nem azért..de Tállai elérte azt a szintet, amikor már abszolut nem "kameraképes".. Masszív alkoholista feje van... Hoy okkal vagy ok nélkül, azt nem tudom, de nagyon gáz...
Menhetten
2020. augusztus 03. 07:13
A kormány úgy megvédte a magyar gazdaságot, hogy Mészárosék nem tudják épp melyik svájci bankszámlájukra utaljanak át közpénzt. Történt ugyanis, hogy a Rogán Antal minisztériumának felügyelete alatt tevékenykedő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy-pályázatokon keresztül 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást osztott szét 4 vidéki ötcsillagos szálloda megújítására. Ez már csak azért is szép, mert ezek tulajdonosai milliárdosok, akik bőven megengedhették volna azt, hogy mint minden normális helyen, a saját nyereségeikből fejlesszék a vendéglátó helyeiket, de nem Magyarországon!
Menhetten
2020. augusztus 02. 21:52
Most kell leszállni az asztronautaáknak. Nézzétek! https://www.facebook.com/uniladmag/videos/733567557437843
pitypang1125
2020. augusztus 02. 21:44
200 pármilliárd? Mit akarnak azzal. Be kellene fejezni a főváros seggnyalását, miközben Budapest simán lerabolja, kizsákmányolja a pestmegyei embereket, és a többi megye lakosságát is. A termelő üzemek 90 százaléka vidéken található, miközben Budapestre van bejelentve. Jó lenne ha a Fidesz észbe kapna végre, és nem az után a ló után szaladna amelyik már többször ledobta. Ha Budapestet elveszti, azt túl élheti, de ha a vidék unja meg a kizsákmányolást, abba csúnyán belebuknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!