A baloldal és a Jobbik szövetségét kritizálja a nemzetközi zsidó sajtó

2020. október 17. 12:59

Bíró Lászlóról és a Mazsihisz felemás reakciójáról cikkezett a Jewish Telegraphic Agency.

2020. október 17. 12:59

„Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyike Európa legfontosabb nacionalista és bevándorlás-ellenes politikusainak, gyakran kapja meg a vádat, hogy túl gyengekezű a szélsőjobboldali antiszemitizmussal szemben” – fogalmaz Cnaan Lipshiz, a Jewish Telegraphic Agency (JTA) riportere. Ugyanakkor a lap szerint érdekes fordulat történt, ugyanis jelenleg maga Orbán Viktor fogalmazta meg ezen kritikát az ország egyik legnagyobb zsidó szervezete, a Mazsihisz ellen. A miniszterelnök nemrégiben hangosan kritizálta a Mazsihiszt, amiért „gyenge és erőtlen” módon lépett fel Bíró jelölése ellen. A Mazsihisz a JTA megkeresésére cáfolta Orbán állításait. Szerintük ők már hónapokkal korábban megkezdték a Bíró elleni negatív kampányt.

A JTA ezt követően „váratlan szövetség” címszó alatt megkezdte a kialakuló ellenzéki együttműködés kereteinek bemutatását. Lipshiz bemutatja, hogy „tavaly” a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció (más pártokat ugyanakkor nem említ) „közös blokkot” (sic!) alkotott a Jobbikkal antiszemita és rasszista múltja ellenére. „Azóta a baloldali pártok arra buzdították szavazóikat, hogy szavazzanak a Jobbik jelöltjeire, ha azok a leginkább esélyesek, és fordítva” – mutatja be a JTA.

A cikk az Orbán elleni kritikákat is megjeleníti, így a nacionalista és kirekesztő politikát, a Soros-ellenes kampányt, valamint a német megszállás emlékművét is.Azonban nem minden magyar-zsidó csoport osztozik a kritikában. „Az EMIH, a Chabadhoz köthető zsidó szövetség elutasítja a Mazsihisz kritikájának nagy részét, megvédve a kormány bevándorlásellenes politikáját, és elvetve a vádat, hogy a Soros-ellenes kampány antiszemita volt” – teszi hozzá Lipshiz. A cikk bemutatja, hogy a kormányhoz viszonyulás kérdése az alapvető szakadék a két zsidó szervezet között. A Mazsihisz vádja szerint az EMIH Fidesz-párti, mivel ingatlanokat és pénzt kap az államtól, a cikkben megszólaltatott Köves Slomó (az EMIH vezető rabbija) ugyanakkor egyetértett Orbán Viktorral abban, hogy a Bíró elleni kiállása erőtlen volt a Mazsihisz részéről.

Köves Slomó a JTA-nak úgy fogalmazott: „nem csak nem ítélték el a Jobbikot és Bírót elég keményen, de néhány tisztviselőjük korábban személyesen vett részt a Jobbik választási kampányaiban. Sajnos világi vezetők csoportja magához ragadta ezt a tiszteletre méltó közösséget és a saját politikai előnyeiket tartják szem előtt a zsidóság érdeke helyett”. A cikk bemutatja a 2018-as hódmezőővásárhelyi választás esetét is, amikor első ízben jelentette be rabbi a Jobbik jelöltjének támogatását. Ekkor a helyi zsidó hitközség azóta már elhunyt elnöke, Erdélyi Miklós tette meg ezt, akitől azonban a Mazsihisz akkor elhatárolódott. 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2020. október 17. 22:19
Csökken, tán nulláig a jobbik listán megkapható helyeinek száma.
NagyLaci
2020. október 17. 20:44
A MAZSIHISZ lett az ateista zsidóság szimbóluma???
tevevanegypupu
2020. október 17. 19:38
Ezek már elfelejtették mi az,hogy "nemzeti szocializmus"..pedig Hitler eléggé megtanította rá a világot..és azt ,hogy 1945 után számos kisnyilast vett fel soraiba a kommunista párt..Nyilas és bolsevik ugyan az..
formaegy
2020. október 17. 18:01
Azért én nem tapsolok ennek a cikknek. Miért nem? Mert éppen olyan álságos hazug, mint a ballibes hazug csőcselék! A ballibesek által - ŐK JELÖLTÉK! - való jelölés, a teljes támogatás stb.stb. nem most történt!!! Vajon 5-6 héttel ezelőtt hol volt ez a JTA? Az EP dögkeselyűk is áldásukat adták a ballibes csőcseléknek! Hol volt a JTA? Miről is beszélünk? Halottnak a csók!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!