Bohár vs Fábián: A vitának vége, az adok-kapoknak nem

2021. március 11. 09:45

A már kezdettől fogva kiélezett vita, melyet a Transzparens Újságírásért Alapítvány szervezett szerdán zajlott, de a vitázó felek még nem végeztek.

2021. március 11. 09:45
null

Megtörtént a vita (melyről itt írtunk), majd hazamentek és a Facebookon folytatták a reflektálást. A Bohár Dániel, a Pesti Tv riportere a humorhoz nyúlt, hogy követői kedvében járjon, a kép magáért beszél:

forrás: Facebook

Továbbá Bohár az Origo cikkét is  megosztotta, mely a következő címet viseli: „Saját fegyverével semmisítették meg az új Index bloggerét, élő adásban”. A cikk azt fejti ki, hogy Bohár ellenfelére jellemző stílust vett fel és ezzel érte el, hogy sok esetben Fábián csak hebegni-habogni tudott.

Fábián Tamás summázata

Nem eresztette bő lére a reflexióit, csak az Origo cikkére reagált, a következő képpen:

„Egész szép kört futott a fideszes pártsajtóban a kedd esti esemény, jobbnál jobb értelmezések és elemzések születtek. Szokás szerint kimagaslik a mezőnyből az Origo névtelen, egyébként valahol tényleg művészi szintet hozó cikke.

Kedvenc részem egyértelműen: »Fábián Tamás a »mindenek felett álló« negyedik hatalmi ág bajnokaként szállt ringbe, csakhogy ezúttal szembejött a valóság, és a telexes újságíró egy igen nagy és igen tanulságos pofonba futott bele. Nevetségesen nagy pofonba.«”

A vitáról készült felvételt itt tekintheti meg:

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. március 15. 20:16
Fájdalomtapaszul gyorsan kitüntették egymást a pajtások.
Teknős
2021. március 13. 14:35
Bohár fegyelmezettebb lehetett volna ez kicsit rontotta az összképet, az Indexes "pillanat" kihagyása a részéről fájdalmas hiány szerintem, de felkészült, csataképes harcos és tetszik, hogy nem idomult az elváráshoz, hogy nyaljon Fábiánnak.
Ma is bukik a Zorbán...
2021. március 13. 08:35
Jelszavak március 15-re: Le a bolsevista sajtóval! A Telex csak az igazságtól fügfetlen! Fejezzékbea szélsőségesek a függetlenségnek csúfolt hazudozást és gyűlölködést!
BossN
2021. március 12. 20:37
Bohár klasszisokkal jobb. Fábián egy intoleráns, magyarellenes szardarab.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!