Nem csitulnak az indulatok a Bohár vs. Fábián vita után

2021. március 12. 18:51

A komoly konfliktusokkal tűzdelt keddi Zsurnaliszta Vitaest után a felek kommentben folytatták az adok-kapokot, amelybe a szervezők, a Transzparens Újságírásért Alapítvány és MagNet Közösségi Ház is beszálltak, miután közös közleményben cáfolták a Telex újságírójának vitán tett kijelentéseit.

2021. március 12. 18:51
null

A keddi Zsurnaliszta Vitaest után a közösségi médiában Bohár tovább támadja Fábiánt, a Telex újságírója próbálja magyarázni a közleményt kiváltó kijelentését, miközben a MagNet Ház igazgatója kommentben nyugtatja Fábián véleménye nyomán feldühödött kommentelőket, akik azzal fenyegetőznek: nem mennek oda többet enni. Egy parázs vita utórengései.

A szervezők szerint a moderálás során abszolút semleges, pártatlan pozíciót vesznek fel

Mint ismert, a Telex újságírója a vitaest kezdetén azt állította, hogy az est szervezőjének, a Transzparens Újságírásért Alapítványnak egyértelműen kimutatható, erős kapcsolata van a Fidesszel. Ezt leginkább a vitaest szervezésének módjával és az alapítvány által írt újságíró portrék írásával indokolta. A szervezők reakciójukban így fogalmaztak: „A Zsurnaliszta Vitaestek során a beszélgetés témáit mindkét féllel korrekt módon előre egyeztetjük. A moderálás során abszolút semleges, pártatlan pozíciót veszünk fel. Így volt ez a Bohár vs. Fábián vita alatt is.” Azt is kiemelték, hogy

tevékenységüket minden politikai irányzattól és pártállástól függetlenül végzik.

A Transzparens Újságírásért Alapítvány továbbá azt is elárulta, hogy a Fábián Tamásról írt portrét szokás szerint elküldték neki véleményezésre, aki élt is ezzel a lehetőséggel. Módosításokat kért a róla szóló portrécikkben, amelyeknek az alapítvány kivétel nélkül eleget tett. Ezt követően Fábián elment az általuk szervezett vitaestre és nekiment az őt meghívó szervezőknek, mondván „egyértelműen kimutatható, erős kapcsolatot” lát az alapítvány és a Fidesz között. Fábián mindezt épp a portrécikkekkel és a vitaest szervezésével igyekezett magyarázni. Az alapítvány szerint mindez alaptalan vádaskodás, valamint inkorrekt hozzáállásra utal a tények ismeretében.

Az alapítvány szerint erős Fidesz-kapcsolatról beszélni minden alapot nélkülöző tévedés

Fábián további kommentekben igyekezett magyarázni kijelentéseit. Szerinte már önmagában az a Fidesz médiáról szóló narratíváját erősíti, hogy a szervezők a színtiszta pártsajtót ültetik le pártoktól független újságírókkal. Azt a képet mutatja, hogy van egyik oldal és másik oldal, van kormánypárti sajtó és ellenzéki sajtó.

„Pont azzal segítitek a Fidesz narratíváját, hogy nem reflektáltok erre a helyzetre, hanem úgy tálaljátok a vitákat, mintha a pártsajtó és a pártoktól független sajtó ugyanannak az éremnek lenne a két oldala.

ami mondom még egyszer, pontosan egybevág a Fidesz érdekeivel és kommunikációjával. Nyilván azzal, hogy elvállaltam a beszélgetést, pontosan tudtam, hogy milyen helyzetben fogok részt venni, de remélem nem gond, hogy erre nyilvánosan is reflektáltam” – írta.

Az alapítvány szerint minderre alapozva egyértelműen kimutatható, erős Fidesz-kapcsolatról beszélni minden alapot nélkülöző tévedés. Szerintük sokan nem úgy látják a Zsurnaliszta Vitaestek mibenlétét, mint Fábián, ezért is olyan nagy rájuk mindig az érdeklődés.

„Mi úgy gondoljuk, hogy ha a te narratívadat követnénk, akkor soha nem ülnének le a kormánypártinak tartott és a nem-kormánypártinak tartott (vagy nevezzük, ahogy neked jól esik, mi igyekszünk senkit nem minősíteni) média képviselői, a lövészárkok hasonló mélységben fennmaradnának és mindenki maradna a saját buborékjában. A magyar közéletnek ma nem erre van szüksége.  

Az embereket az láthatóan és érthetően kevésbé érdekli, ha mondjuk egy

Ilyeneket már láttunk és még fogunk is látni sokat. A mi vitaestjeinkre azért ilyen nagy az érdeklődés, mert az embereknek erre van igénye, annak ellenére, hogy szerinted ez a Fidesz médiáról alkotott narratíváját erősíti. Az olvasók egy jelentős része azt szeretné, hogy ti végre leüljetek egymással és próbáljatok meg vitatkozni.

Összességében mi épp azért nem reflektálunk arra, amire te elvárnád tőlünk, mert nem akarunk beállni egyik tábor narratívája mögé sem. A tied mögé sem. Szerinted emiatt nekünk egyértelműen kimutatható, erős kapcsolatunk van a Fidesszel. Ezt a véleményedet nyilvánosan meg is osztottad a vitaestünkön. Azt írod, hogy reméled ez nem gond. Természetesen nem gond. Azért hívtunk, hogy elmondhasd a véleményed. Mi ugyanakkor azt reméljük, hogy neked pedig az nem gond, ha vitaestjeinket a MagNet Közösségi Házzal nem a te politikai logikádnak és szubjektív elvárásaidnak megfelelően szervezzük, hanem az emberek igényei mentén.”

A MagNet Háznak nincs köze a NER-hez

Mindeközben Bohár Dániel is újra megérkezett, aki tovább támadta Fábián Tamást: „Egyenesen megdöbbentő a mai napig (a vitát visszanézve), hogy egyetlen kérdésre sem adtál egyenes választ. Tudom, hogy te kérdezel alapvetően (én is), de hogy várod el bárkitől ezek után, hogy válaszoljon neked? Nem vagy hiteles.”

A kommentelésbe még a MagNet Ház igazgatója is beszállt, aki azt volt kénytelen elmagyarázni a Fábián kijelentése kapcsán feldühödött követőknek, hogy a MagNet Háznak nincs köze a NER-hez.

„Őszintén biztosíthatom, hogy a MagNet Háznak semmi köze nincs semmilyen NER-hez viszont a konyhán nagyon jól főznek és továbbra is szeretettel várnak mindenkit” – írta például Redő Dániel MagNet Ház-vezető egy kommentelőnek, aki Fábián Tamás szervezőkről megosztott véleménye kapcsán azzal kezdett fenyegetőzni, hogy nem megy többet oda enni.

(Mandiner)

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sgyuri
2021. március 30. 17:45
Megérkeztünk, amikor egy arcátlan szélsőjobboldali szervezet pert nyer Magyarországon mely szerint ő nem szélsőjobboldali. Tehát náci propagandát terjeszteni bátor, de ha valaki megmondja, hogy ő bizony szélsőjobboldali akkor bírósághoz fordul Itt van a facebook oldala ennek a "független" szervezetnek. https://www.facebook.com/ojim.fr/
Wezuv
2021. március 15. 11:39
A függetlenség manír, de hisznek benne. Ezzel vakítanak. Gerinctelen komcsi ivadékok.
koronaszepe
2021. március 14. 07:57
Magyar Nemzet 90 előtt is létezett, sőt, Magyar Hírlap is. Az állami hirdetések 'elosztása' nem fideszes időkben 70/30% volt, most 100/0%. A 'ballibsi' médiumoknak vannak kimutatható fogyasztói, nézői, olvasói. Az ilyen-olyan módon; igen, lopott pénzből felvásárolni, bezárni, átadni a KESMA-nak, lopott pénzből tévét csinálni, senki által nem olvasott lapoknak milliárdnyi állami hirdetést juttatni, stb.,stb.,stb. . Nincs egyetlen egy (1!!!) olyan médiaterméke a NER-nek, ami kormányzati hátszél nélkül megélne a piacon. A függetlenek pedig ilyenek. Kaphatnak reklámot, támogatást, mikroadományt, de van olvasójuk, vannak, akik megveszik.
Zokni
2021. március 13. 15:15
,,...Pont azzal segítitek a Fidesz narratíváját, hogy nem reflektáltok erre a helyzetre, hanem úgy tálaljátok a vitákat, mintha a pártsajtó és a pártoktól független sajtó ugyanannak az éremnek lenne a két oldala...,, - idézik. A vita nem nagyon érdekel, de a Transzparensre vonatkozó fenti kritika helytálló, és valóban nehéz így pártatlan vita moderátorának lenni. Nem tudom, hogy sikerült. Majd esetleg írják meg eftársak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!