Jövőre visszatér a Sziget

2021. augusztus 03. 10:46

A szervezők már szervezik a fellépőket, nemsokára elindul a jegyárusítás. Reméljük, hogy jövőre már nem szól közbe a koronavírus.

2021. augusztus 03. 10:46
null

A szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre. „Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést” – mondta Kádár Tamás, főszervező.

A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy  a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások körüli bizonytalanságok miatt határoztak úgy, hogy inkább a jövő évi Szigetre készülnek.

Kádár Tamás akkor elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.

Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezték meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
III. Öreg Banya
2021. augusztus 04. 06:29
Na, Óbuda egy hétig megint az igénytelen, szemetelő, mindenhova odaszaró, hangoskodó külföldi csőcselékhadak szálláshelye lesz.
Gáspár
2021. augusztus 04. 04:25
"Vissza tér, vissza tér, erdély vissza tér!"
brekker
2021. augusztus 03. 23:39
Mindig ez van, a zöldhorda letapos mindent ami él.
brekker
2021. augusztus 03. 23:37
Pedig már éppen kinőtt volna a fű.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!