Lezárult az előválasztás első fordulója

2021. szeptember 29. 07:21

Szerda délutántól lesznek eredményhirdetések.

2021. szeptember 29. 07:21
null

Kedden este nyolc órakor hivatalosan is lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, akik ekkor sorban álltak, még leadhatták a szavazataikat. A Civil Választási Bizottság elnöke szerint kedd reggelig 570 ezren szavaztak, így feltételezhetően a résztvevők száma meghaladta a 600 ezret – írja a 168.hu.

A szavazatokat szerda reggel kezdik számolni.

A részeredményekről eddig nem lehetett tudni semmit, egyedül a részvételi számokat közölték minden nap. A hétfői részvétel a következők szerint alakult: sátorban 34 421-en, interneten keresztül pedig 23 124-en szavaztak. Tehát összesen 57 545-en szavaztak hétfőn,

mindösszesen pedig már több mint 570 ezren adták le voksukat az ellenzék miniszterelnökjelölt-jelöltjeire és képviselőjelölt-jelöltjeire.

Karácsony szerint ez egy nagy siker

Az eredményeket az előválasztás Facebook-oldalán lehet majd követni szerda délutántól. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt Facebook-oldalán azt írta: az igazi nyertes a változás, a demokrácia ügye:

„Lezárult hát Magyarország történetének első országos előválasztási fordulója. Csak ismételni tudom: az előválasztás első fordulójának nyertese a változás ügye, a demokrácia ügye, és bizonyosan vesztese ez a pöffeszkedő, úrhatnám hatalom” – fogalmazott.

A főpolgármester szerint minden várakozásukat felülmúlta a részvétel, bejegyzésében azt írta: „Ez nagy siker és világos jelzés: a változás elkezdődött”.

Szerda délután már lesznek részeredmények

Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke szerint ha minden a tervek szerint alakul, akkor szerda délután már részeredményeket, az esti órákban pedig végeredményt hirdethetnek. Magyar György elmondta azt is:

Valószínű, hogy három miniszterelnök-jelölt között dől majd el a második körben, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója.

A CVB elnöke a Klubrádióban kiemelte a magas részvételi arányt: „ez azt bizonyítja, hogy sokan akarnak beleszólni a politikába és abba, hogy kik irányítsák az országot a 2022-es választások után” idézte az Index.

A második fordulóban három miniszterelnök-jelöltre lehet szavazni

A lap arról is beszámolt, hogy késhet a jövő hétfőre tervezett második előválasztási kör indítása. Az előválasztást lebonyolító pártok vetették fel a halasztást, mert nem biztos, hogy addig befejeződik a szavazólapok nyomtatása. A második fordulóban a legtöbb voksot szerzett három miniszterelnökjelölt-jelöltre lehet majd szavazni. Az egyéni körzetek jelöltjeiről az első forduló eredményei döntenek.

Nyitókép: Facebook

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andilla
2021. szeptember 29. 11:55
Ahha. Tehát 570 ezer embert sikerült megmozgatni kormányváltáskára. Tíz nap alatt, 6 párt szervezésében, hatalmas nagy kampánnyal. (Most tekintsünk el az esetleges - khm - külföldi támogatásoktól). A domainjük szerint ezt az eksönt már 2015. januárjában eltervezték. Ez igen! Hatalmas teljesítmény, el kell ismerni. Nektek elmesélem: 80 éves anyukám nem politikai meggyőződésből ment el segítőnek, hanem azért, hogy plusz alkalma legyen szépen felöltözni és kimozdulni otthonról, emberek között lenni egész nap, elvitték őket a környékbeli szépséges, jó levegőjű kis falvakba, finom kaját kaptak, jókat beszélgettek meg rötyögtek. Gondolom, nem ő volt az egyetlen idős néni (vagy bácsi), akinek ezek voltak a szempontjai - nem pedig az, hogy mondjuk, Fegyőr Füstbombás Napatomerőmű Rollerzuhany Nemtudomka Baszatáska Bandika vezesse ezentúl az országot...
Csikasz
2021. szeptember 29. 11:49
"A szavazatokat szerda reggel kezdik számolni." Ó bazdmeg, akkor kamu az egész. Megvárják, hogy Feri felkeljen, azt ő kihirdeti a nyertesét.
balbako_
2021. szeptember 29. 11:24
Ennyi pénzért gereblyézték a vizet, hámozták a luftballont és reszelték a fingot.
pitypang1125
2021. szeptember 29. 10:50
Óriási siker muhaha, fél éve ezen a bohóckodáson mesterkednek, és sikerült 6-700000 embert megszólítaniuk. Ami valljuk be, a fővárosban is kevés. Muhaha.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!