Működésbe lépett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

2021. december 09. 17:40

A nemzeti önrendelkezés megtartása, többek között a szerencsejáték-szervezésben, a végrehajtók és felszámolók világában, a bányaiparban – ezek a legfőbb célkitűzései az új csúcshatóságnak.

2021. december 09. 17:40
null

Biró Marcell a Figyelőnek adott interjújában kifejtette: álláspontja szerint a jogalkotó okkal szervezte össze ezeket az ágazatokat. Mindenképpen előny ugyanis, ha egy szervezetben összpontosul a felügyeleti-hatósági feladatkör, valamint a jogalkotás, hiszen így a jogszabályok betartatásával összefüggő tapasztalatszerzés után szükség esetén rögtön lehetőség nyílik a szabályozási környezet módosítására.

Elmondta, az általuk felügyelt ágazatok több mint 50 ezer embernek adnak munkát, körülbelül 100-150 ezer ember megélhetését biztosítják, és 650 milliárd forintnyi adót fizetnek be az államkasszába.

Szerencsejáték, online sportfogadás

A szerencsejáték-szervezőkről szólva a hatóság elnöke kiemelte: amire feltétlenül fókuszálniuk kell, az az online szerencsejáték-szervezés. Indoklásul kifejtette: Magyarországon az internetes sportfogadást a kizárólagos állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. bonyolítja le. Mindeközben a társaság forgalmának kétszeresét külföldi szolgáltatók által, külföldről üzemeltetett illegális, szabályozatlan oldalak bonyolítják. Egyes becslések szerint az illegális online szerencsejátékok mértéke éves szinten eléri a 250 milliárd forintot. Ez szerinte két okból rossz.

Egyfelől az európai mércével nézve is kimondottan szigorú magyar játékosvédelmi szabályokat ezeknél nem tudják érvényesíteni, másfelől jelentős annak az adóbevételnek az összege, amelytől így a költségvetés elesik. Ezért érdemben és hatékonyan akarnak fellépni ezekkel a külföldi játékszervezőkkel szemben.

Arra a felvetésre, miszerint a játéktermekkel szemben gyakori vád a sajtóban, hogy a költségvetésbe befizetett adójuk mértéke a hozzájuk befolyt pénzekhez képest túl alacsony, úgy reagált: 2010 óta a kaszinóktól befolyt koncessziós bevételek – a szerződések alapján – megnégyszereződtek.

Végrehajtók

Biró Marcell a végrehajtókról is nyilatkozott, úgy fogalmazva: a végrehajtókat illetően „nagyon mélyről” indultak az átalakítás megkezdésekor, a korábban kialakult gyakorlatok ugyanis „finoman szólva sem voltak megfelelőek”. Véleménye szerint a jogalkotó minőségi változást tudott elérni már azzal is, hogy jogi egyetem elvégzéséhez kötötte e munkakör betöltését, ez ugyanis egy „tisztulást” indított el a szakmában. A hatóság három szempontot kíván érvényesíteni a végrehajtói munkával kapcsolatban: legyen jogszerű, szakszerű és empatikus.

Sajnos vannak olyan élethelyzetek, amikor valaki eladósodik, és a legrosszabb esetben végrehajtási eljárás indul ellene. Ekkor az ember nagyon kiszolgáltatott helyzetben találja magát, ezért nagyon fontos, hogy a legnagyobb odafigyeléssel kezeltessék az ügye, mind emberiességi, mind szakmai szempontokat figyelembe véve. Ezt ki kell és ki is fogjuk kényszeríteni” – fogalmazott.

Nyitókép: MTI / Soós Lajos

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. december 10. 10:41
Azt mondjuk, a Fideszben is vannak hibák. Na most, ezt a csorbát kiköszörültük. Van Szabályozott Hatóságunk. Szinte nyugodtan hátradőlhetünk, jöhet a kávé. Ez a Szabályozott Hatóság az LMBTQ prstxy után van ugye? Akkor ezzel tarolni fogunk!
brixbrax
2021. december 09. 21:42
"Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága" Biztos jó dolog ez, csak éppen olyan a neve, mintha a Monty Pythonból plagizálták volna a "Hülye Járások Hivatalát".
Magyarok Pásztora
2021. december 09. 18:46
Visszamenőleg kinyomozni az összes komcsi bírói csalást.
Öreg
2021. december 09. 18:36
A felszámolással foglalkozó "szakemberek" 1990-2010 közötti kijelölésével is lehetne foglalkozni. Nagyon sok - a pénzét soha meg nem kapott alvállalkozó, bedolgozó, beszállító negatív tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a felszámolók legkisebb gondja sem az volt, hogy minél nagyobb összegek kerüljenek a kényszerhitelezőkhöz, hanem az értékesítéseket jól szervezzék meg. Nem csak a Szeviép az emlékezetes eset, hanem mondjuk a GANZ ANSALDO csődje és az előző tulajdonosok megzsarolása! A szállak Molnár Gyulához és a Kopaszi gát ingatlan biznicéhez is elvezetnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!