Hajnal Miklós üzengetni kezdett Áder Jánosnak

2022. április 22. 18:07

A Momentum politikusa egyebek közt „nyugdíjba vonuló pártkatonának” nevezte a köztársasági elnököt.

2022. április 22. 18:07
null

Már az államfőnek üzenget az országos politikai pályája kezdetén álló Hajnal Miklós – számolt be híradójában a Hír TV.

A Momentum fiatal politikusa azt követeli Áder Jánostól, hogy

ne fogadja el azt az ingatlant, amely szolgálati ideje leteltével törvényesen jár neki.

A Hír TV szerint a diplomabotrányba keveredett Hajnal személyeskedő hangnemet engedett meg a leköszönő államfővel szemben. A közösségi oldalán közzétett videóban „nyugdíjba vonuló pártkatonának” minősítette a két cikluson keresztül regnáló köztársasági elnököt. 

Érettségivel a BKK felügyelőbizottságának élén

Mint ismert, Hajnal Miklós nem egyszer szerepelt közgazdászként műsorokban és különböző fórumokon, annak ellenére, hogy még nem végezte el az alapképzést sem.

Sőt, korábban dicsekedett azzal is, hogy Oxfordban folytatott tanulmányokat, csakhogy azt sem fejezte be. Ennek ellenére a BKK felügyelőbizottságának elnöki tisztségét töltötte be érettségivel. Utóbbi tisztség több százezer forintos díjazással jár.

Nyitóképen Hajnal Miklós, a Momentum megválasztott országgyűlési képviselője. Fotó: Képernyőfotó

 

 

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2022. április 24. 09:20
Csodálkoznak miért van újra 2/3-ad ! Vajh lehetne takarító a parlamentben, ha önállóan mérette volna meg magát a nyommentum ?
lyon
2022. április 23. 13:12
Szóval Magyarországon nem azt mond mindeni amit akar... Tessék, Hajnal Miklós, egy jöttment macskajancsi akar dirigálni egy "Áder Jánosnak". Majd ő megmondja neki mit, hogyan csináljon. Ki ez a Hajnal Miklós nevű kretén egyáltalán ?
Vasgyari Tibi
2022. április 23. 12:55
A politikus a legkisebb presztizsű foglalkozás, a baloldalon úgy látszik minél hangosabban kell minél nagyobb hülyeségeket mondani. Cseh, tordai Szabo Timea vadai úgy látszik jó tanítómesterek voltak hajnal úr számára.
Cséfy
2022. április 23. 10:44
--
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!