A panaszkodó Telex az évzáró kormányinfón is kérdezhetett Orbán Viktortól

2022. december 21. 11:55

Igaz, leginkább arról érdeklődtek, meddig tervezi a miniszterelnök az aktív politizálást.

2022. december 21. 11:55
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Miközben a Telex főszerkesztője, Dull Szabolcs pár napja még azt írta a facebookon, hogy ellenzéki médiumként „Orbán Viktort napok, hónapok, évek, sőt, bő 12 éve hiába kérdezik”, a kormányfőt a múlt héten kétszer is  a reggeli mise után letámadó  újságírójuk,

Fábián Tamás a szerdai kormányinfón ugyancsak jelen volt, az első sorban ülve tehette fel kérdéseit a miniszterelnöknek.

Igaz, leginkább arról érdeklődött, hogy a kormányfő meddig tervezi az aktív politizálást, illetve lát-e már alkalmas utódot a Fideszben.

Nem, kedves Telex, még Orbán Viktor se köteles szájkaratézni veletek a hajnali szentmise után

Most, hogy lassan ráfordulunk advent utolsó hetére, és az utolsó simításokat végezhetnénk ahhoz, hogy kívül-belül méltóképpen és felkészülten várjuk az ünnepet, a Telex jóvoltából széles tömegek tehették félre a takarítanivalójukat, hogy a kormányfő lelki életén élcelődjenek, respektíve háborogjanak.

Tudósításunkat a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatójáról ide kattintva olvashatja!

olvashatja!

 

Fotó: Magyarország Kormánya/Facebook

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ipekakuana
2022. december 21. 20:58
Az amúgy megvan, hogy a legtöbb sajtómunkás képtelen normálisan felöltözni? Nem kell öltöny, de basszus, elhanyagolt-borostásan, bölcsészpulóverben, kopott farmerben, meg csehszlovák mackófelsőben megjelenni... nem ettől lesz persze valaki penge ójságíró, de hát mégiscsak egy nemzetközi sajtótájékoztató volt, vagy mi...
SandorL
2022. december 21. 16:53
Szerintem a Miniszterelnok nem a telex-es kerdezonek valaszolt, hanam a telex-et eltarto bagazsnak. Figyu: ezeknek fizettek napszamban. Hiabavalosagok...
Abafy Alfréd
2022. december 21. 15:40
tompika szopott mint a napos bárány
Tiszafa
2022. december 21. 15:26
"...leginkább arról érdeklődtek, meddig tervezi a miniszterelnök az aktív politizálást..." Amíg Gyurcsány van, addig Orbán lesz... Gyurcsány akaratán kívül segít hatalmon lenni Orbánnak. Minden épkézláb embert, pártot távol tart a parlamenttől, mert félti az ellenzéki vezető szerepét. Ezzel viszont garantálja Orbán kormányon maradását, mert őt Orbán mindig is könnyedén le fogja győzni. Úgyhogy Orbán addig marad, még az eü állapota azt engedi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!