Már több mint százezren írták alá a Márki-Zay földadója ellen indított petíciót

2023. március 01. 19:34

„Magyarországon több mint 4 millió földtulajdonos van, akit fenyeget a földadó, ha a baloldal kerülne hatalomra”  – ezért fogtak össze az agrárszervezetek és a kormányzat – olvasható a közleményben.

2023. március 01. 19:34
null

Már több mint 100 ezren írták alá a földadó elleni petíciót, amelyet a magyar gazdák védelmére indított tavaly decemberben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, miután Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerdán az MTI-vel.

A földadó bevezetése más baloldali vezetésű településeken is fenyegeti a gazdákat, földtulajdonosokat. Magyarországon több mint 4 millió földtulajdonos van, akit fenyeget a földadó, ha a baloldal kerülne hatalomra – ezért fogtak össze az agrárszervezetek és a kormányzat – írták a közleményben. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy a baloldali településvezetők az évszázad legsúlyosabb aszályát követően,

ráadásul a jelenlegi háborús helyzetben és szankciós árak mellett akarják sarcolni a gazdákat – tették hozzá.

Nagy István agrárminiszter a közlemény szerint hangsúlyozta, az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány és a tavalyi év rendkívüli aszálya mellett az elhibázott brüsszeli szankciók is hatalmas terhet róttak a mezőgazdaságra. Ennek ellenére a magyar gazdák biztosították a lakosság jó minőségű, biztonságos, friss és egészséges élelmiszerrel történő ellátását. „Éppen ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy az ágazatba befektessünk, értéket teremtsünk, és ne hozzuk hátrányba a gazdákat az olyan elhibázott intézkedésekkel, mint a földadó bevezetése” – tette hozzá.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs szerint egy régi álma valósult meg Márki-Zay Péternek azzal, hogy Hódmezővásárhelyen elfogadtatta a földadót; tartani lehet attól, hogy példáját más baloldali települések is követni fogják. A gazdák megadóztatása forrást von ki az ágazatból, a földadó pedig begyűrűzik az élelmiszerek árába, így azt a magyarok pénztárcája is megérzi.

Nem meglepő, hogy egyre nagyobb társadalmi igény körvonalazódik az eltörlése ellen.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke tájékoztatott, hogy csak Csongrád-Csanád vármegyében 100 ezer hektáron jelentettek aszálykárt, és sok helyen a túlélésért küzdenek a gazdák. Úgy gondolja, hogy a gazdaszervezetek és a kormányzat összefogása szükséges ahhoz, hogy ezt az elhibázott döntést mások ne kövessék, ezért

továbbra is várják mindazok csatlakozását, akik nem szeretnék, hogy a magyar gazdák ellehetetlenüljenek.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója elmondta, hogy a magyar gazdáknak tudniuk kell, kitől mire számíthatnak a közéletben. Amennyiben bármikor a baloldal alakítana kormányt, akkor az egész országban bevezetné a földadót. A földadó az élelmiszerek drágulását is okozhatja, a következmények tehát mindenkit érintenének, a legszegényebbeket is. A petíció továbbra is aláírható az agrarpeticio.hu oldalon – olvasható a Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményében.

(MTI)

Aláírásgyűjtést indított a NAK és a MAGOSZ Márki-Zay földadója ellen

Aláírásgyűjtést indított a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Márki-Zay Péter kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen - mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a két szervezet vezetője. A Magosz elnöke felszólította a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy „fejezze be ezt a játékot", mert félő, hogy a baloldali vezetésű települések követni fogják a példáját.

Nyitókép: AFP/John Thys 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2023. március 03. 08:55
Évek óta tudjuk, folyamatosan szárad ki Magyarország; egyre kevesebb csapadék hull, folyóinkon több víz távozik mint érkezik, drasztikus a talajvízszint-süllyedés. Ezért alapvetően hibás és káros vízigényes ipart Magyarországra telepíteni! Az akkugyárak lassan, de biztosan elpusztítják hazánkat. Nemzetünk nem létezhet biztos vízforrások nélkül!..
zordmorgo
2023. március 02. 11:59
Mi mást is tudna a baloldal, mint elvenni a pénzt attól, akinek van?
backdrive
2023. március 02. 10:18
"Miután Benkő Zsolt képviselő felhívta mindenki figyelmét, hogy a Vásárhelyen bevezetett földadó (ami nem a gazdákat érinti, hanem a bérbeadókat és aminek bevételéből szociális támogatásokat adna a város) ellen petíció aláírásával lehet tiltakozni. Márki-Zay Péter polgármester válaszában elmondta, hogy Hódmezővásárhely a közel századik olyan település ebben az országban, ahol földadót vezetnek be. Felvetette a kérdést, hogy vajon az agrár-képviselet akkor is olyan figyelmes volt-e amikor a többi település vezette be a földadót? Vajon a Fideszes városok ellen indítottak-e petíciót? Tiltakoztak-e akkor a gazdák érdekében, amikor ezek a települések bevezettek földadót? Kihangsúlyozta, hogy a földadó nem a gazdákat érinti, hanem azokat, akik bérbe adják területeiket. Megemlítette, hogy Matolcsy György, a Nemzeti Bank elnöke szerint is az igazi probléma Magyarországon a hibás kormányzati politika, a hibás nemzeti döntések sorozata. Márki-Zay elmondta, hogy az Európai Unióban Magyarország élelmiszeripara a második legkevésbé hatékony. Matolcsy György szerint Románia már ebben is lehagyta Magyarországot. Feltette azt a kérdést is, mivel Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, hogy családtagjain keresztül ő is érintett lesz a földadó fizetésében Vásárhelyen, hogy „vajon nem Lázár János kérésére tiltakoznak most az agrárgazdasági szervezetek? Másik kilencven településen nem tiltakoznak. Lehet, hogy ott nincs Lázár Jánosnak földje? Lehet, hogy ez a probléma?”- kérdezte. Megkérdezte azt is, hogy miért nem tiltakoznak a 27%-os ÁFA ellen vagy a benzinárak ellen, ami érinti a gazdákat. A jövedéki adót csökkenteni kellene, ezzel csökkenthetnék a többek között a gazdákat is sújtó üzemanyagáremelkedést, ezt miért nem teszi meg a kormány? „A Fideszes Schmidt Jenő, Tab polgármestere a TÖOSZ elnökeként javasolta a földadó bevezetését, nála miért nem tiltakoznak az agrárszervezetek? Hogy lehet az, hogy a Fidesz javasolhatja a földadó bevezetését, és amikor Vásárhely szolidaritásból bevezeti a földadót, hogy megteremtse a szociális juttatásokra szánt összegeket, akkor viszont tiltakoznak?” – kérdezte a polgármester. „Én elhiszem, hogy Lázár Jánosnak fáj, ha családtagjainak hozzá kell járulnia a szegények támogatásához, de tett volna arról, hogy valóban utólérjük Ausztriát, tett volna arról, hogy ne sújtsa az ágazatot az EUban legmagasabb adóteher, tett volna arról, hogy ne kelljen a szegényeket támogatnunk, mert megkapnák azt a támogatást amit az EU-ban amúgy mindenhol megkapnak.” – tette hozzá Márki-Zay Péter. Azt is elmondta, hogy Lengyelországban az önkormányzatok 60 ft-os áron kapják az elektromos energiát. Nálunk 180 ft + ÁFA a mostani beszerzési áron. A legvehemensebben tiltakozó agrárszervezet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyébként nemrégiben duplájára emelte a tagsági díjat, amit a gazdáknak kell befizetniük és elnökségi tagjai között is van olyan polgármester (Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor) akinek településén kell fizetnie minden gazdának földadót. A petíciót amúgy Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter is aláírta." https://www.hodpress.hu/2022/12/10/a-foldado-kapcsan-kerdezett-marki-zay-peter-a-kozgyulesen/
Palmoilfree
2023. március 02. 08:43
Dollár papa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!