Heisler: Az orbáni zéró toleranciának vége, Budaházy szabad!

2023. május 07. 20:34

„Zsinagógáinkban félelem uralkodik” – fogalmazott közösségi oldalán a Mazsihisz elnöke.

2023. május 07. 20:34
null

„Amit a chabad lubavicsi identitású EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) tesz a magyarországi ortodoxiával, az a zsidóság ellen elkövetett bűn” – írta Facebook-bejegyzésében Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

„A Magyar Autonom Izraelita Hitközség (MAOIH) bekebelezése a többszáz éves magyar ortodox hagyományok felszámolását jelenti. Az EMIH területfoglaló akciója háborús állapotokat hozott létre: a hagyományos ortodox közösség tagjai 80 évvel a világégést követően szent tekercseiket, a Tóráikat és a szent szövegeket tartalmazó könyveiket próbálják az EMIH rablása elől menekíteni” – folytatta.

Majd azzal folytatta, hogy „mindeközben az EMIH kíméletlenül, azonnal zárolta a MAOIH számláit, rendőri segédlettel behatolt és fizikailag is elfoglalta a világ ortodox mozgalmaiban emblematikus helyszínnek számító Kazinczy utcai zsinagógát”.

„Az EMIH új elnöke méltatlan ahhoz, hogy bármilyen zsidó közösség vezetője legyen”

Heisler a bejegyzésben leszögezte, hogy az „EMIH által szabálytalanul, vélhetően csalással megválasztott új elnök méltatlan ahhoz, hogy bármilyen zsidó közösség vezetője legyen. Az elmúlt esztendők során gyűlöletkeltésével, aljas indokból elkövetett rágalmazásaival a zsidóságon belül megvetett személlyé vált”. Erre a gyalázatos feladatra - nem véletlenül - az EMIH csak ilyen embert találhatott.

A Mazsihisz elnöke úgy véli, a magyar kormány állásfoglalása az új MAOIH képviselet elismerésével minden tisztességes zsidó embert megdöbbentett – pedig ez logikus folytatása az eddigi gyakorlatnak.

Az összefonódás egyértelmű” – hangsúlyozta.

„Az EMIH zsidó oldalról mindenhol, mindenben igazolja a kormány bármilyen zsidósággal kapcsolatos cselekedetét. Félrevezeti a világot, ha kell csúsztat, ha kell hazudik, sajtója fake news kampányokat indít a Mazsihisz vezetői ellen” – tette hozzá.

„E díszletek között a magyar zsidóság szétverése zajlik”

„Az orbáni zéró toleranciának vége. Budaházy már szabad! A kormány mesterségesen alapított zsidó szervezeteket erősít a független Mazsihisz képviselettel szemben” – jelentette ki Heisler.

Zsidó temetők megújítása, zsinagóga rekonstrukciós program, Izrael barátság, emelkedett hangulatú megemlékezések, fizikai biztonság. „E díszletek között a magyar zsidóság szétverése, hagyományaink és függetlenségünk megszüntetése zajlik” – sorolta.

„Legyen szervilizmus mindenek felett! Ez a kormányzati elvárás a Mazsihisz vasárnap megválasztandó új elnökétől is. Volt már ilyen a történelmünkben. Akkor, a zsidók kemény szavakkal elítélték az életéért küzdő Izraelt. Volt már ilyen, akkor a zsidó tradíciókat a családok életéből kiűzték. A május 14-i Mazsihisz választáson arról fogunk dönteni, akarjuk-e ezt újra” – tekintett a jövőbe Heisler András.

„Zsinagógáinkban félelem uralkodik”

Ezután kifejtette véleményét a jelen helyzetről. „Ma a zsinagógáinkban félelem uralkodik. Félelem a jövőtől, a teljes bizonytalanságtól.

„S a gyalázatot követően az EMIH majd magában tombolhat. Ebben azonban tévednek. Mai gyarapodásukkal csak majdani zuhanásuk mélységét növelik. S ha bajban lesznek, ahogy jöttek, úgy fognak innen elmenni és nem hagynak mást csak a rombolást és az űrt” – fogalmazott.

„Nekünk nincs más választásunk, egymás felé fordulva a Mindenhatóhoz kell imádkoznunk. Elmenni zsinagógáinkba és a hétköznapokat meg »lemerülni és kibekkelni« – ahogy egykoron Antall József miniszterelnök mondta. Szomorúak vagyunk!” – zárta a gondolatait Heisler András.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 286 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
machet
2023. május 08. 21:19
Megkaptad a megrendelést Heisler?Ejnye,ejnye, nem kellene így beszélned.
Robert69
2023. május 08. 20:45
Tudjátok mindig az a szakállas vicc jut eszembe amikor egy arab és egy zsidó háborúzik. Egyszer csak elhallgat az arab fegyvere, Erre átkiállt neki a zsidó : - Mi baj Ali eltalátalak? - Á dehogy csak kifogyott a lőszer Samu.... - Adok el neked százat tíz sékelért Ali! - Százat adok ötért Samu! ......és a háború folytatódik!
Oldalkosár
2023. május 08. 18:34
"A kormány mesterségesen alapított zsidó szervezeteket erősít a független Mazsihisz képviselettel szemben”" Azért a Mazsihisz se magból nőtt ki a földből. Melyik törvénybe írták bele a rendszerváltás után, hogy a hazai zsidóság érdekvédő szervezete csakis a Mazsihisz lehet? Sokáig az egyetlen volt, egy ideje már több is van. Beeee!
KBA98
2023. május 08. 18:13
Hogy a nagy hazudozót idézzem! "el lehet innen menni" aztán majd meglátjátok, hogy hova kerültök!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!