Vagyonnyilatkozat: Perjés Gábornak nincs akkora vagyona, hogy félmilliárdot adjon Karácsony kampányára

2023. június 28. 09:22

A főpolgármester párttársa 2023-ban egymilliós megtakarítást vallott be.

2023. június 28. 09:22
null

Mikroadományokkal magyarázta Karácsony Gergely, honnan került több mint félmilliárd forint az általa alapított 99 Mozgalomhoz. Ez az érvelés azonban elég nehezen hihető, ugyanis az összeg nagyrészt valutában, euróban és fontban érkezett,

de más körülmények is azt támasztják alá, hogy mikroadományokról szó sincs

– írta a Magyar Nemzet.

Tény, 19 tételben, 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között kizárólag Perjés Gábor, Karácsony Gergely párttársa fizetett be a mozgalom számlájára. A lap ezért górcső alá vette a politikus vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján egyértelműen kizárható, hogy Perjés a saját vagyonából állta volna a kampányt.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a hétfőn nyilvánosságra hozták a Nemzeti Információs Központ új jelentését, amely a baloldal kampányfinanszírozásáról szól. Ebből kiderült, hogy Karácsony Gergely párttársa, Perjés Gábor tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára.

A tranzakciók nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt.

A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”. Mint ismert, ez a mozgalom finanszírozta 2021-ben Karácsony Gergely elbukott miniszterelnök-jelölti kampányát.

Harmincéves kisautótól a luxusvilláig

Az említett egyesület székhelye Törökbálinton, egy luxusvillás környéken, Perjés Gábor – résztulajdonában lévő – 200 négyzetméteres házában található. Perjés egyúttal a baloldal színeiben, Rózsadombon (Törökvészen és Pasaréten) önkormányzati képviselő, így vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége van. Ezt vette tüzetesebben szemügyre a Magyar Nemzet.

Perjés a 2019-es nyilatkozatában arról írt, hogy felerészben tulajdonosa egy 188 négyzetméteres és egy 47 négyzetméteres II. kerületi öröklakásnak. Továbbá tulajdonában állt egy 5400 négyzetméteres szántó is Szőlősgyörökön is. Hozzátették,

akkor még semmilyen megtakarítással nem rendelkezett.

235 ezer forintos bruttó jövedelme volt az Országgyűlés Hivatalától, valamint az Uniclub Kft. 60 százalékát tulajdonolta.

Majd azzal folytatták, Perjés a 2020-as vagyonnyilatkozatában már nem tüntette fel a két budai lakását, amelyekben felerészben volt tulajdonos korábban. Ezzel szemben megjelent a törökbálinti ingatlan. A nyilatkozatból kiderült, hogy azt 2019-ben vette, és 3/8-as tulajdoni aránnyal bírt. Az észszerűség alapján pedig a két budai lakást, amelyekben felerészben volt tulajdonos, eladta. Az utóbbi folyamat bár nincs feltüntetve a nyilatkozatban, erre csak következtetni lehet a lakások dokumentumból való eltűnéséből – írta a lap.

A nyilatkozatban az is szerepel, hogy kétmilliós megtakarítása keletkezett Perjésnek a korábbi évhez képest, és a szőlősgyöröki szántója is megmaradt. Mindezek mellett bruttó 127 ezer forintot kapott a Párbeszédtől havi szinten tanácsadásért, valamint havi bruttó 105 790 forintot azért, mert felügyelőbizottsági elnök. Az Uniclub Kft.-ben továbbra is 60 százalékos tulajdonosi résszel rendelkezett.

A Magyar Nemzet összeállításában arra is felhívta a figyelmet, hogy 2021-ben, amely évben az előválasztás, azaz „Karácsony bukott kampánya zajlott”, és Perjés elkezdte több tízmilliós, összességükben több százmilliós befizetéseit, egy olyan vagyonnyilatkozatot adott le, miszerint egy 1998-ban vásárolt Citroën 2CV4 gépjárművet, illetve mindössze 2 millió forint megtakarítással rendelkezett.

Miközben tehát Perjés egy néhány ezer, legfeljebb néhány tízezer eurós, legalább harmincéves kisautót tulajdonolt,

alig több mint egy év alatt egymillió eurót meghaladó összegű kampánypénzt kezelt

– mutattak rá.

2023-ban már csak egymillió forintnyi megtakarítást vallott be

A cikkben ismertették a legutóbbi vagyonnyilatkozatát is. A 2023-as dokumentumban Perjés már azt tüntette fel, hogy a korábbi 60 százalék helyett már csak 42 százalékos tulajdoni érdekeltséggel rendelkezik az Uniclub Kft.-ben. 2022-es vagyonnyilatkozatában még 25 millió forint megtakarítása volt, 2023-ban azonban már csak egymillió forintot vallott be. Az nem derül ki, hogy hova tűnt 24 millió forint megtakarítása. A legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint egy újabb ingatlannal növelte vagyonát Perjés, hiszen a XII. kerületben egy 43 négyzetméteres lakás tulajdonosa lett (1/2 arányban), azonban a szerzés jogcímeként ajándékozást jelölt meg. 

Az látható tehát, hogy bár a baloldal fővárosi hatalomra kerülése óta Perjés több új ingatlan résztulajdonosa lett, de meg is vált több ingatlantól, és bár cége éppen a kampányévben elég nyereséges volt, de

ez a profit nagyságrendileg elmaradt a Karácsony-kampány több, mint félmilliárd forintjától.

Mivel Perjés érdemi megtakarítással sem rendelkezett, az gyakorlatilag kizárható, hogy ő fizette volna be a vaskos összegeket, ráadásul ezek nagy részét valutában, euróban és fontban rendezte – összegezte a Magyar Nemzet.

***

Nyitókép: Perjés Gábor Facebook-oldala

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VerdbenekhyKeményFarkas
2023. június 28. 15:50
Karácsony megadta a kért magyarázatot! Ha a mgyarnemzet néven ismert sajtónak látszó tárgy ezt nem hiszi: jogában áll bizonyítani...
Kétes
2023. június 28. 11:40
Hogy van az, hogy valutában fizette be Karácsonynak a számlájára a lóvét? Ennyi pénzt nem lehet Magyarországra behozni szabályosan! Ha pedig valaki itt vette fel, váltotta át akkor annak nyoma van. Akárhogyan is nézem valahol bűncselekmény, de minimum szabálysértés történt. Hol van a pénzmosás elleni banki jelentés? etc., etc...
okoskodó fórumlakó
2023. június 28. 11:11
A Magyar Nemzet még mindig nem érti. Ez nem Perjés SAJÁT PÉNZE, a ZÁRT ADOMÁNYGYŰJTŐ LÁDÁBÓL ő csupán kiszedte ki a pénzt, amelyet aztán befizetett. Mivel a pénz nagyobb része valuta, feltételezhetjük, hogy a német, francia, osztrák stb. turisták pontosan tudták, hol van a LÁDA, és a tömeges mikroadományozás mentén bedobták oda a célra szánt 5-10-20-30 eurót, hiszen számukra égetően fontos lett volna a kormányváltás. Gondoljuk el, hogy egy hamburgi, echte német nyugdíjasnak micsoda szenvedést okoz a ZORBÁN. Érthető, ha időt és energiát nem kímélve felkeresték a LÁDÁT. Ha tudtam volna, hogy hol van, én is bedobok egy kisebb összeget, de sajnos semmilyen nyomát nem találom annak, hogy Gergőék hírt adtak volna korábban a LÁDA meglétéről.
Gonella
2023. június 28. 11:04
a vörös segély majd kisegíti!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!