A Mi Hazánk Afrikába küldené a migránsokat

2023. június 12. 13:25

Toroczkai László szerint Magyarország anyagilag sokkal jobban járna a migránsok elszállításával, mint a szankció kifizetésével.

2023. június 12. 13:25
null

A Mi Hazánk Mozgalom Afrikába küldené az Európai Unió által „hazánkra erőszakolt” migránsokat – közölte Toroczkai László, a párt elnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus jelezte:

pártja határozottan elutasítja azt az uniós tervet, hogy a tagállamok között elosztanák a gazdasági bevándorlókat,

amelyik állam pedig ezt nem fogadja el, annak személyenként 20 ezer eurót kellene fizetnie.

Toroczkai szerint ez egyenértékű volna a határok megnyitásával, ráadásul nem tartaná a számukra kijelölt országban a migránsokat. 

Követendő példának nevezte a Nagy-Britannia és Ruanda között született megállapodást

A politikus a Nagy-Britannia és Ruanda között született megállapodást hozta fel követendő példaként, amely alapján az afrikai államba szállították volna az illegális migránsokat, majd megemlítette: a szerződés teljesülését egy „soha senki által demokratikusan meg nem választott” bírói testület akadályozta meg.

A Mi Hazánk elnöke szerint

Magyarország anyagilag sokkal jobban járna a migránsok Afrikába szállításával,

mint a fejenként 20 ezer eurós szankció kifizetésével, ráadásul egy ilyen megoldással hamar elejét lehetne venni a migránsok Magyarországra áramlásának, hiszen az embercsempészek más utat választanának.

– jegyezte meg Toroczkai László, jelezve, pártja azt is elutasítja, hogy a kormány elősegítse a „legális migrációt”, amely szabályozott módon hozna távoli vidékekről munkavállalókat Magyarországra.

(MTI)

***

Nyitókép illusztráció. Fotó: Marko Djurica, Reuters

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Giovanni
2023. június 13. 09:45
A napokban hallottam egy korszakalkotó megoldást. Küldjék őket az ukrán frontra, Zelenszkij örülni fog, mert amúgy krónikus emberhiánnyal küzd. Ukrajna is jól jár a sok jól kiképzett, katonaviselt fiatalemberrel, meg mi is jól járunk, mert onnét valószinűleg soha nem térnek vissza. És végül, de nem utolsó sorban, kérjünk Zelenszkijtől katonánként 22 ezer eurót.
Esvány
2023. június 13. 07:28
"A Mi Hazánk Mozgalom Afrikába küldené az Európai Unió által hazánkra erőszakolt migránsokat – közölte Toroczkai László" Ostobaságokat én is tudnék javasolni, de ennek semmi értelme: 1. Afrika nem egy senki földje, oda csak akkor lehet migránsokat szállítani, ha az illetékes állam vezetése ebbe beleegyezik. S miért egyezne bele? S ha mi sérelmesnek tartjuk, hogy ránkerőltetik a migránskvótát, akkor miért gondolja a javaslattevő, hogy mások nem ugyanígy vannak ezzel? 2. A bangladeshi, afgán, szír, vagy pakisztáni migránsok mit keresnének Afrikában? 3. A migránsok elszállításával foglalkozzon az, aki őket idehívta, vagy ideszállította! Nem azért védjük drága pénzen a déli határt, hogy mások meg nyugatról idefuvarozzák a migránsokat, ahelyett, hogy ők is megvédenék a saját határaikat!
Hoth
2023. június 13. 02:36
20000 eurót adni egy ilyen szarkupacért?ez mégis hogy a faszomba találták ki???hát akinek kellenek az fogadja be őket...ide egy se kell köszi...miért kéne fizetni..örüljenek ebben a sok fejlett nyugati országban,hogy ilyen értékes, okos,munkamániás új polgárokkal bővülnek...hol itt a baj?
Player1
2023. június 12. 19:35
Csónakkal jöttek, csónakkal menjenek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!