Az volt a célom, hogy Magyar Péterből hazánk sorskérdései kapcsán egyértelmű állásfoglalásokat nyerjek ki
Ami számos alkalommal teljesült is.
Kellemes buborékunkban csak azt nem vettük észre, hogy pár millió ember kívül rekedt.
„Bevallom, némi nosztalgiával nézegettem a 90-es években készült szárszói találkozók képeit, ahogy Tamás Gáspár Miklós éppen megnevetteti Heller Ágnest, ahogy Jancsó Miklós szivarozva figyel, Faludy György pedig Mécs Imrével beszélget. Csak néhány név a korábbi találkozókról, akik sajnos nincsenek már köztünk. Bizony hiányoznak. 1998-ig a Fidesz politikusai is rendszeres vendégek voltak Balatonszárszón, Orbán Viktor kék-piros ingére sokan emlékezhetnek, ahogy magyarázkodására is, amikor a Fidesz-székház eladása miatt úgymond »felkérdezték«. Más korszak volt. Érdeklődő, szabadságszerető állampolgárként mindenképp jobban éreztük magunkat benne: nyugati típusú demokrácia, szabadnak mondható sajtó, kulturált, okos politikai viták.
Kellemes buborékunkban csak azt nem vettük észre, hogy pár millió ember kívül rekedt. A dolgozó tömegeket valamiért nem boldogította a magas szintű politikai diskurzus, jobban aggódtak a munkahelyük miatt. A liberális irányultságú szabad sajtó nem feledtette a Bokros-csomagot.
Megannyi akadémikus okos érvelése sem nyugtatta meg azokat, akik számára a tandíj miatt kérdéses volt, hogy vajon el tudják-e végezni az egyetemet.
A »népi« értelmiségi oldal sem volt túl boldog, úgy érezhették, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodásukat régimódinak, a nemzethez való kötődésüket nacionalistának bélyegzi a domináns balliberális közeg.
A buborékban lubickolók nem, de Orbán Viktor észrevette a fennálló közhangulatban rejlő politikai lehetőséget. Észrevette és kőkeményen átváltotta politikai tőkére és közhatalomra. Ezzel a szárszói találkozók illusztris közönsége meg is kapta az első pofont, de ebből még magához tért, és az első Orbán-kormány ellenzéke 2002-ben javítani tudott.”
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd