Tévedésből utaltak neki több mint 34 millió forintot, nem akarta visszaadni, vádat emeltek ellene

2023. augusztus 02. 11:05

Forint helyett euróban kapta fizetését.

2023. augusztus 02. 11:05

Járandósága értékének mintegy 367-szeresét kapta meg tévedésből volt munkaadójától egy férfi tavaly tavasszal, de mivel nem volt hajlandó azt visszautalni, vádat emeltek ellene – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Azt írták, hogy a negyvenes éveiben járó vádlott egy kaposvári cégnél dolgozott, munkaviszonya a próbaidő alatt megszűnt. A férfi a neki időarányosan járó 92 549 forint bér kifizetéséhez egy osztrák bankszámlát adott meg, 

 

amelyre a munkáltató tévedésből nem forintban, hanem euróban utalta át az összeget.

 

A cégnél rövid időn belül kiderült a hiba, és felvették a kapcsolatot a férfival a több mint 34 millió forint értékű euró visszautalása érdekében, ő azonban azt állította, hogy nem fér hozzá a bankszámlájához.

A főügyészség közlése szerint ez nem volt igaz, a vádlott egy kaposvári ATM-ből nagyobb összegű készpénzt vett le a számláról, majd 6 millió forintnak megfelelő eurót utalt egy másik bankszámlára.

A Kaposvári Járási Ügyészségnek az osztrák hatóságokkal folytatott jogsegély útján sikerült befagyasztatnia a számlát, és intézkedtek, hogy a kaposvári cég visszakapja a rajta található mintegy 28 millió forint értékű eurót – írták.

Az ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, azt indítványozva a bíróságnak, hogy ítélje pénzbüntetésre, egyúttal kötelezze a kár megtérítésére.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abakonyi74
2023. augusztus 04. 08:18
Milyen jogtalan elsajátítás!? A cég utalta. Egyébként meg "pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el". Ez legyen már fordítva is érvényben!!!
VeraMayer
2023. augusztus 02. 16:27
Lagzi Lajcsi, csak egy kicsit másként.
Akitlosz
2023. augusztus 02. 14:53
Mi ebben a jogtalan elsajátítás? Minden cégek joga van bármilyen számlára bármennyi eurót elutalnia. eleve munkabért magyarországi cég csak magyarországi számlára utal magyar állampolgároknak forintban. Ilyen egyszerűen nem létezik, hogy magyarországi cég a magyar dolgozójának Ausztriába utalja a fizetést.
krisztoforo48-2
2023. augusztus 02. 13:57
Attól függ mennyi idő telt el az utalás és az észrevétel között!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!