Így történhetett a tegnapi robbantás: az elkövető flexszel indult egy gázpalack felé

2023. szeptember 21. 19:00

Sajtótájékoztatót tartott a TEK.

2023. szeptember 21. 19:00

A Mandiner olvasói emlékezhetnek rá, hogy szerdán életét vesztette a Terrorelhárítási Központ egyik kommandósa, miután J. László – aki szintén meghalt – magára robbantotta az esztergomi házát.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) székhelyén tartottak sajtótájékoztatót a szerda esti esztergomi robbantás ügyében – írta meg a Telex. Tájékoztattak róla, hogy ez volt az első eset, hogy művelet közben életét vesztette egy TEK-es. Szerdán kora délután zárta körbe a TEK az ingatlant.

Négy óra elteltével végül a férfi elfogása mellett döntöttek.

Páncélozott jármű fedezékében nyitották meg a kaput, és felsorakoztak a fő bejárati ajtóhoz. Innentől minden néhány másodperc alatt történt. Amikor sikerült kinyitniuk az ajtót, az egyik TEK-es látta, hogy a férfi egy flexszel vélhetően egy gázpalack felé indult, ami miatt megtörténhetett a robbanás.

Kiderült, hogy TEK-esek 8-10 métert repülve egy kisebb tóba estek.

A detonáció néhány tűzoltót is arrébb hajított. Többen súlyos sérüléseket szenvedtek, csontjaik törtek, fogaik estek ki.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bill-murr
2023. szeptember 22. 14:26
Ezt a flexeloset ezt elbaxtak
states-2
2023. szeptember 22. 00:34
Laikus szemmel is látszik, hogy a helyszínen levő parancsnok elcseszte. Teljesen feleslegesen rendelte el a rohamot, ráadásul éjjel, ahelyett hogy legalább megvárta volna a reggelt. Miután túsz nem volt, csak fárasztani kellett volna ezt a hülyét, ehelyett meghal egy rendőr teljesen feleslegesen.
Kozmosz
2023. szeptember 22. 00:10
Aki flexet ír, magyar szó helyett, az dugja fel magának.
zsolti123
2023. szeptember 21. 23:54
"A FÉRFI CSAPDÁBA CSALTA A RENDŐRÖKET" - nem fordítva kellett volna? Csak kérdezem. A "protokoll szerint jártak el és ugyanígy tennének máskor is" 4 órán keresztül beszéltek a lelkére. Ez nem volt elég idő a helyzet felmérésére és a helyzethez igazodó taktikára? Nem vot túsz sem, kb 20-30 féle jobb taktikát ki lehetett volna találni A "protokoll szerint jártak el és ugyanígy tennének máskor is"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!